A legtöbb európai országban továbbra is csak találgatják, mennyire komoly az áramhiány és az áramkimaradás veszélye idén télen. A várhatóan rendkívül hideg hőmérséklet és az európai villamosenergia-piac feszült helyzete azonban arra készteti az országokat, hogy a legrosszabbra készüljenek.

Svájcban is neki láttak a vésztervek kidolgozásának. Az Európa közepén fekvő kis alpesi ország a teleket általában importált villamos energia segítségével oldja meg. Ennek nagy része Franciaországból, valamint Németországból származik, azonban ezúttal egyik állam sem biztos, hogy megfelelő mértékben ki tudja segíteni a svájciakat. Előbbi országnál az atomerőművek elöregdése és meghibásodása miatt lépett fel áramhiány, míg utóbbinak az okoz gondot, hogy kisegítse bajban lévő szomszédját ebben a nehéz helyzetben.

A svájci kormány az ellátáshiány kezelésére négylépcsős javaslatot terjesztett elő. Az első két szakaszban a háztartások villamosenergia-fogyasztását csökkentenék elektromos fűtéssel rendelkező lakások beltéri hőmérsékletének korlátozásával, illetve a mosógépekhez illetve a szárítógépekhez hasonló nagyobb fogyasztású készülékek használatának mérséklésével.

Ha az intézkedéscsomag a harmadik lépcsőhöz ér, az már az elektromos járművek tulajdonosainak fájhat a legjobban. Ebben az esetben az országban a villanyautókat csak a „feltétlenül szükséges utazásokra” lehetne használni. Az idézőjeles kategóriába tartozna a munkába járás, a bevásárlás, az egészségügyi ellátás igénybevétele, illetve a hatóságokkal való kapcsolattartás.

A cél, hogy a lakosság lehetőleg egyáltalán ne használja autótöltésre az elektromos hálózatot, ezzel elkerülve a blackoutokat. De vajon mennyire tesz jót a közlekedésben a zöld átállásnak, valamint az elektromosautó-iparnak, ha a vásárlókat a magas árak mellett amiatt is aggódniuk kell, hogy egyáltalán használhatják-e járműveiket? És mennyire van bajban egy ország, amely egy ilyen intézkedéssel próbál a vízfelszín felett maradni?

Az energiaválság közepette megbosszulja magát, hogy az elmúlt évtizedben az „energetikai átmenet” homályos céljainak elérése miatt inkább elhanyagolták az atomerőműveket Franciaországban. A Reuters hírügynökség értesülései szerint a teljes államosítás alatt álló francia EDF energiavállalat versenyt fut az idővel azért, hogy nukleáris flottájának teljes kapacitású működését biztosíthassa a téli időszakban. Ezzel szemben viszont már most látható, hogy az idei évben a villamosenergia-termelés 30 éves mélypontra süllyedt, amely az erőművek rekordszámú kiesésének köszönhető.

Amellett, hogy az idei alacsonyabb villamosenergia-termelés miatt a cég 32 milliárd eurót veszíthet 2022-es bevételéből, az energiaóriásnak még az elkövetkező leghidegebb hónapokban is melegen kell tartania Franciaország és más európai államok háztartásait.

Az EDF továbbá az elkövetkező 25 évben legalább hat újgenerációs reaktor építését is vállalta, amely összesen mintegy 52 milliárd eurós beruházást jelent, így a cégcsoport országszerte toborzási akciót indított.

A vállalat egy normandiai hegesztőképző központ (Haute Ecole de formation en soudage) megnyitását is társfinanszírozta, amely idén közel negyven diákot képez, 2023-ra pedig a tanulók létszáma várhatóan kétszázra is emelkedhet.

A normandiai hegesztőképző központ létrehozása viszont csupán csepp a tengerben, az EDF becslése szerint a francia nukleáris iparnak a következő hét évben évente 10–15 ezer munkavállalóra lenne szüksége. A francia vállalatnak ebben az időszakban évente háromezer új munkavállalót kellene felvennie, ami a jelenleg az atomerőműveiben foglalkoztatott munkaerő 15 százalékát jelenti. Az EDF 2030-ig továbbá ezer új hegesztő alkalmazását is tervezi, ami a jelenlegi állomány dupláját jelenti.

Más nyugati országokhoz hasonlóan Franciaország már régóta szenved a szakképzett dolgozók hiányától. A viszonylag magas munkanélküliségi ráta ellenére emiatt a francia feldolgozóipar, az építőipar, a mérnöki és az IT-szektorban is gondok merültek fel.

A korróziós problémák által érintett erőműveket javító munkásoknak a reaktor olyan részén kell dolgozniuk, ahol magas a sugárzás, ezért csak korlátozott időt tölthetnek ezeken a területeken. Az iparágban dolgozók szerint a munka kihívásai miatt egy átlagos hegesztőnek akár hároméves extra képzésre is szüksége van ahhoz, hogy alkalmas legyen a feladatra.

Franciaország sokáig Európa atomenergia-bajnoka volt, és egyben a legnagyobb villamosenergia-exportőre is. Az 1970-es és 1990-es évek közötti erőműépítési hullámnak köszönhetően, az országban 56 reaktor található, azonban 2011-ben a politikai és a közhangulat megingott a fukusimai katasztrófa miatt, és az atomerőművek bezárását helyezte előtérbe a francia kormány.

Emmanuel Macron francia elnököt 2017-ben választották meg. Első ciklusában azt ígérte, hosszú távon csökkenti Franciaország nukleáris függőségét. Idén mégis új reaktorok építését jelentette be, mivel az orosz–ukrán háború és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelésre való törekvés ismét vonzóvá tette az atomenergiát.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása a legérzékenyebben talán a pékségeket érintette. Olyan mértékben, hogy az egyik legalapvetőbb, leginkább pénztárcabarát élelmiszer, a kenyér ára történelmi magasságokba emelkedett.

Augusztusban a kenyér átlagosan 18 százalékkal volt drágább az Európai Unió országaiban, mint a tavalyi év azonos hónapjában. Volt ahol jobban, volt ahol arányában kevésbé emelkedtek az árak, a százalékban kifejezett változások meghatározásánál azonban fontos szempont, hogy mekkora összegnek vesszük a hányadát – de erről majd később..

A kenyér ára az EU-s infláció közel duplájával emelkedett a nyár végére, az azóta eltelt három hónapban pedig tovább folytatódott a drágulás, amely mögött több faktor is meghúzódik. Egyrészt az ukrajnai háború miatt akadozik a gabonaszállítás, így a háború sújtotta országból az év első 8 hónapjában 46 százalékkal kevesebb termény indult útjára 2021 azonos időszakához képest. Másrészt az egekbe szökő energiaárak folyamatos áremelésre késztették a hatalmas kemencékkel dolgozó pékségeket, amelyeknek még a csomagolóanyagok drágulását is bele kell kalkulálnia az árszabásba..

Az európai vásárlókat tovább sújtja, hogy az üzemanyagárak emelkedése, valamint a boltok és szupermarketek megnövekedett költségei miatt még feljebb megy a termékek fogyasztói ára, mielőtt a polcra kerülnének. Többek közt a felvázolt okoknak köszönhetően most már ott tartunk, hogy – a Numbeo adatai szerint – van olyan város, név szerint a finnországi Espoo, ahol 3056 forintnak megfelelő euróba kerül egy kiló fehér kenyér.

Udvariatlanság lenne azonban csak a finneket – és onnan is egyetlen várost – említeni. Íme, hát a fehér kenyér átlagos, kilónkénti ára az EU tagállamaiban a világ legnagyobb, tömeges forrásból származó adatbázisa szerint::

1. Luxemburg – 2409 forint
2. Dánia – 2141 forint
3. Svédország – 1819 forint
4. Finnország – 1739 forint
5. Ausztria – 1644 forint
6. Hollandia – 1520 forint
7. Belgium – 1461 forint
8. Németország – 1414 forint
9. Írország – 1378 forint
10. Olaszország – 1365 forint
11. Franciaország – 1281 forint
12. Ciprus – 1267 forint
13. Szlovénia – 1091 forint
14. Litvánia – 991 forint
15. Csehország – 983 forint
16. Málta – 942 forint
17. Portugália – 930 forint
18. Lettország – 874 forint
19. Spanyolország – 854 forint
20. Magyarország – 842 forint
21. Görögország – 837 forint
22. Horvátország – 827 forint
23. Észtország – 820 forint
24. Szlovákia – 809 forint
25. Románia – 713 forint
26. Lengyelország – 703 forint
27. Bulgária – 684 forint

EU átlag – 1198 forint

Itt jön képbe a számokkal való játék. Amikor az Eurostat augusztusban kiadta összesítését, a sajtót oda-vissza bejárta, hogy a legjobban Magyarországon (66 százalék), Litvániában (33 százalék), Észtországban (32 százalék) és Szlovákiában (32 százalék) drágult a kenyér, holott ezek az európai államok a fogyasztói árakat tekintve közelében sincsenek a top 10-nek. A nyugati médiumok büszkén mutogatták a számokat, melyek szerint a legkevésbé Franciaországban, Luxemburgban, Hollandiában és Finnországban nőttek az árak.

Csakhogy százalékban kifejezett különbség az egyik legtrükkösebb műfaj, mivel a valódi, valutában megfogalmazott értékek egészen mást mutatnak. Nem véletlen, hogy az itt felsorolt országok a százalékos emelkedést tekintve szinte pontosan fordított sorrendben állnak az Eurostatnál. Hiszen, ha csak a decemberi adatokat vesszük, az első helyen álló Luxemburgban most egy 18 százalékos, azaz 433,62 forintos árnövekedés a sort záró Bulgáriában 63,4 százalékos drágulásnak felelne meg.

Csupán a százalékban kifejezett változást bemutatni tehát igencsak megtévesztő, az Eurostatnál azonban nem törődtek ezzel, és még csak meg sem jelenítették, hogy pontosan milyen értékek álltak a háttérben. Többet számított, hogyan lehetne az utolsókból elsőket faragni az áremelkedések rangsorában.

A pénzügyi világválság óta először szembesülnek az amerikai kiskereskedők reálértéken csökkenő bevétellel az idei ünnepi szezonban. Még úgy is, hogy a rugalmas fogyasztói kiadások kihívások elé állítják az infláció megfékezésére törekvő tisztviselőket.

A Black Friday a vásárlási csúcsszezon nem hivatalos kezdete. Idén azonban fordulóponthoz érkeztek a fogyasztói kiadások, mivel az elmúlt 40 évben tapasztalt legmagasabb infláció csökkenti a vásárlóerőt. A kiskereskedők többsége, ha óvatosan is, de ennek ellenére optimista az elkövetkező hetekkel kapcsolatban, mivel a 2020-as és 2021-es ünnepi kiadásokat befolyásoló világjárvány hatásai már kevésbé érződnek, és az ellátási lánc akadozása sem jelent idén akkora problémát a luxuscikkek terén.

Az S&P Global Market Intelligence jelentése szerint a kiskereskedők az idei ünnepi szezonban 4,5 százalékos éves szintű forgalomnövekedésről számolhatnak be. A kiskereskedők viszont az infláció miatt megnövekedett költségek ellensúlyozására emelték az árakat, ami azt jelenti, hogy ez reálértéken 1,2 százalékos csökkenést jelentene.

A kereslet az áremelkedések ellenére meglepően magas maradt, a magas infláció és az alacsony munkanélküliségi ráta kivételes kombinációja miatt azonban rendkívül nehéz megjósolni az amerikai fogyasztók terveit a piacon. Azt már látni lehet, hogy továbbra is költekeznek, de egyre jobban keresik az akciós ajánlatokat.

A megtakarítások felélését követően sokan hitelkártya-hitelfelvételhez fognak folyamodni a karácsonyi bevásárlásnál. A New York-i Szövetségi Tartalékbank november közepén arról számolt be, hogy az amerikai hitelkártyaegyenlegek a harmadik negyedévben 15 százalékkal ugrottak meg az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez több mint 20 éve a legmeredekebb éves növekedés.

A hitelkártyás hitelfelvétel az elmúlt negyedévben valósággal kilőtt, a törlesztéskésedelmek pedig a 2008-as pénzügyi világválság óta a leggyorsabb ütemben növekednek.

A nagy üzletláncok eredményközlése vegyes képet nyújtott a kilátásokról a héten, a Target arra figyelmeztetett, hogy a harmadik negyedév végén "drámaian megváltoztak" a vásárlási szokások, a vásárlók pedig egyre árérzékenyebbek lettek.

A Walmart azonban emelte kilátásait, míg a Foot Locker cipőkereskedő „erős lendülettel” büszkélkedett, amiből az elemzők arra következtettek, hogy a különböző készletpozíciók meghatározhatják a szezon nyerteseit és veszteseit.

Amióta az internetelérés mindenki számára hétköznapi lehetőséggé vált a telefonokon is, egyre több ember ragad fenn a közösségi hálón. A különböző platformokon eltöltött idő folyamatosan nő: a percekből órák lettek, a heti pár alkalomból pedig napi több.

Éppen ez a célja a legnépszerűbb közösségi oldalakat üzemeltető cégeknek, melyek fenntartásához elengedhetetlen kellék a hatalmas, aktív felhasználói bázis. A szolgáltatásaikat ingyen ajánlják fel, cserébe a júzer minden feltételbe beleegyezik. Hozzáférést biztosít a kontaktjaihoz, a tartózkodási helyéhez, a keresési előzményeihez, a telefonja mikrofonjához és bármihez, ami az „elfogadom” gomb feletti szövegtengerben le van írva.

Az üzemeltető vállalatok hónapról hónapra igyekeznek érdekesebbé és kényelmesebbé tenni a közösségi oldalakat, hogy minél jobban odaláncolják a klienseket. Igen, klienseket, mert aki ott tartózkodik, mind potenciális vásárló a reklámokért súlyos pénzeket fizető cégeknek. A felhasználási feltételek elfogadásával ugyanis minden korábbinál pontosabban elérhető a figyelme.

Ezt használja ki a Facebook, az Instagram, a YouTube, a Twitter és a feltörekvő TikTok is. De vajon mennyibe kerül az emberek szabadideje?

Nos, a 2021-es adatok szerint a több mint 2,5 milliárd aktív felhasználóval rendelkező, az Alphabet Inc. alá tartozó videómegtekintő reklámbevételei tavaly 28,8 millió dollárra rúgtak. A ByteDance, a témában még kishalnak számító, de rövid idő alatt 1,2 milliárd felhasználóig jutó alkalmazása ugyanebben az évben 4 milliárd dollárig jutott.

A reklámbevételeket évről évre kimaxoló Metaverse Inc. a Facebook 2,9 milliárd és az Instagram 2 milliárd havi aktív felhasználójával összesen 115 milliárd dollárt kasszírozott az online marketingbe fektető cégeken 2021-ben. Ebből az utóbbi applikáció 26,46 milliárd dollárral vette ki a részét.

A Twitter, 4,5 milliárd dolláros bevételével megrekedt azon a szinten, amit az – egyelőre – csak érdekességképp megemlített TikTok kevesebb mint 4 év alatt elért, így Elon Musk újdonsült befektetése ebben az összevetésben egy kósza Tweetet sem ér.

A fenti adatok ismeretében, a piacon hosszú évek óta jelen lévő techóriások egy főre jutó reklámbevételei az alábbiak szerint alakulnak:

YouTube: évi 11,52 dollár/felhasználó

Instagram: évi 13,23 dollár/felhasználó

Facebook: évi 30,53 dollár/felhasználó

Vagyis a tavalyi értéken a YouTube-nak 0,96 dollárt (377 forint), az Instagramnak 1,10 dollárt (432 forint), a Facebooknak pedig 2,54 dollárt (998 forint) kéne a felhasználóknak havi szinten fizetniük a reklámmentes szolgáltatásért. Már ha lenne ilyen opció, a három közösségi gigász közül azonban csak egy ad erre lehetőséget, a YouTube Premium 2390 forintos havi díja viszont ezek alapján igencsak túl van árazva. Talán ennek is köszönhető és talán szándékos, hogy totális bukás lett.

A valóság az, hogy a közösségi média platformok üzemeltetőinek esze ágában sincs tagdíj ellenében hirdetésmentes szolgáltatást nyújtani, hiszen a felhasználói bázisuk folyamatosan nő, míg célzási technikájuk, a beszélgetések lehallgatásával és a mesterséges intelligencia fejlődésével egyre javul. Ha meglenne a lehetőség a reklámok elkerülésére, könnyen lehet, hogy a marketingtevékenységet végző cégek a potenciális vásárlók számának csökkenése miatt hamar elállnának a befektetéstől. Ráadásul az sem biztosított, hogy a havidíj miatt a felhasználók nem pártolnak át egy konkurens platformhoz.

Így a Facebook, az Instagram, a YouTube, a TikTok és minden egyéb applikáció továbbra is ingyenesen elérhető marad. Papíron…

Az európai piac egyre nehezebben viseli a szankciók generálta nyomást. Az üzemanyag drágulása hozzájárult az élelemiszerek és használati cikkek árának drasztikus növekedéséhez, de az autósok sem különösebben örülhetnek a megugrott költségek miatt.

A drágulás oka az üzemanyaghiány. Az Egyesült Államok finomítói már nem termelnek annyit, amennyire az országnak szüksége lenne, a deficitet pedig Amerika a piacról pótolja az európai országok kárára. Az elmúlt tíz hónapban ennek megfelelően alakult a benzin és a dízel ára a nyugati országokban.

Ausztriában a benzin literenkénti ára 1,40 euróról (576 forint) 1,79 euróra (736 forint), a dízelé 1,39 euróról (572 forint) 2,05 euróra emelkedett (843 forint) a 2021 decemberi adatokhoz képest. Ez előbbi esetében 27,86 százalékos, míg az utóbbinál 47,48 százalékos áremelkedést jelent.

Nem csak Ausztriában küzdenek azonban az áremelkedéssel, az alábbi listában található az üzemanyagár-emelkedések mértéke a nagy nyugati államokban:

                                   Benzin                        Dízel

Ausztria                      28%                            47,5%

Belgium                      16%                            33%

Németország              20%                            40%

Egyesült Királyság     11%                            21%               

Hollandia                   2,5%                           32%

Franciaország             6,1%                           25,5%

Svájc                          5,6%                           19%

Olaszország                -1,75%                        18%

Spanyolország            19%                            44,5%

Portugália                   12%                            30%

A vizsgált 10 országban a benzin ára átlagosan 11,85 százalékkal nőtt, míg a dízel 31,05 százalékkal emelkedett alig tíz hónap alatt. Igaz, ebben az esetben az Egyesült Államok sem áll túl fényesen: a benzinért 17,34 százalékkal, a dízelért 46,87 százalékkal kell többet fizetni a tengerentúlon, mint tavaly decemberben.

De nem kell félteni az európai térséget sem, amikor arról van szó, hogy saját maga alatt vágja a fát. Az amerikai nyomásra bevezetett, hétfőtől életbe lépett oajárplafonnal a G7-csoport és szövetségesei egészen új szinte emelték a kockázatot az ellátásbiztonság terén, így könnyen lehet, hogy újabb tíz hónap elteltével is hasonló ütemű drágulással kell majd megküzdenie a kontinens lakosságának.

Gyakori kifejezés a modern labdarúgás világában a sportswashing. A jelenség leginkább a kétes megítélésű országokra jellemző. Oroszország, Kína, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar is egyre több fronton alkalmazza. A sportswashing lényege, hogy az adott ország sportcsapatok megvásárlásával és finanszírozásával, világesemények megrendezésével és egyéb sportokon keresztül végzett tevékenységekkel próbálja jó színben feltüntetni magát, ezzel növelve az elfogadottságát és fellendítve turizmusát.

Az arab államok jellemzően a labdarúgásban látják erre a legjobb lehetőséget. Az elmúlt 15 évben ennek megfelelően igencsak aktívan tevékenykedtek a klubfutballban. Az Egyesült Arab Emírségek a Manchester City, Katar a Paris Saint-Germain, Szaúd-Arábia pedig a Newcastle United révén igyekszik dollármilliárdokból tisztára mosni a nevét.

A rövid kitekintő után kanyarodjunk is rá a 2022-es labdarúgó-világbajnokság házigazdájára, melyet már akkor bírálatok értek, amikor kétes körülmények között elnyerte a rendezés jogát. Az alapvető emberi jogok rendszeres porba tiprása mellett az országban uralkodó rekkenő hőség miatt is többen felemelték a hangjukat, a legnagyobb aggodalomra azonban a logisztikai kihívások adták az okot. Egyetlen lepukkant stadion, néhány hotel és zéró tapasztalat a tömegturizmus terén – így indult neki Katar a vb kalandnak, a mérleg másik nyelvén azonban annyi pénz volt, hogy képes volt kiegyenlíteni a negatívumokat.

Tizenkét évvel és 300 milliárd elköltött dollárral később a világ most a Katarban zajló világbajnokságot követi, de a legtöbb néző nincs túl jó véleménnyel. Pedig Katar rendesen kinyitotta a pénztárcáját: egyetlen felújított aréna mellett hat új és egy ideiglenes stadion épült, húszezer új hotelszoba várta vendégeit, a tömegközlekedéshez pedig egy új metró, 741 a futószalagról épphogy legurult elektromos autóbusz és 1800 kilométernyi frissen aszfaltozott út állt rendelkezésre a kezdésnél.

Igen ám, de hiába a pompa, ha olyan hírek kerülnek terítékre, amelyet a szabad világ nehezen tud megemészteni. A világbajnokság rendezője ugyanis több korábbi ígéretét megszegte. Katar továbbra is tagadja, de a hírek szerint több ezer munkás vesztette életét az építkezéseken a veszélyes munkakörülmények miatt. A munkásokat ráadásul még a torna megnyitója után is 14 órás műszakokban dolgoztatták, mivel a szálláshelyekkel hatalmas csúszásban voltak.

Ott van még a „minden idők legfenntarthatóbb világbajnoksága” cédula is, amelyet többek közt a helyszínek építésénél felhasznált anyagokkal és a már említett villanybuszokkal igyekeztek reklámozni. Az összképet ebben az esetben az rontja, hogy a félig nyitott stadionokban maximális fordulatszámon pörögnek a légkondicionáló rendszerek, hogy elviselhető körülményeket teremtsenek a pályán a játékosoknak.

A fent felsoroltak már önmagukban rossz szájízt hagynának maguk után, a futballfanatikusok az igazi kellemetlenségekkel viszont csak az érkezésük után szembesültek. Már két nappal a vb-kezdés előtt le kellett mondaniuk az alkoholfogyasztásról a stadionokban és környékükön, majd sorra érkeztek a hírek arról, hogy szurkolói szereléseket, drapériákat koboztak el a katari hatóságok.

Az utolsó mentsvárat a rendező jóhírének helyrepofozására a katari labdarúgó-válogatott jelentette, hiszen ha a több hónapon át együtt edzőtáborozó csapat attraktív focival tudott volna előrukkolni, az még kifacsarhatott volna némi szimpátiát a sportszeretőkből. A nemzeti együttes azonban 3 vereséggel, 1 lőtt és 7 kapott góllal csont nélkül zúgott ki a csoportkörben a részben fizetett nézők előtt.

Még vége sincs a világbajnokságnak, de már bizton kijelenthető, Katar terve arra, hogy magát jobb színben tüntesse fel, kudarcba fulladt. Szentelt víz helyett sárban fürdik az ország, amely így nem valószínű, hogy a közeljövőben felkerül a legnépszerűbb turisztikai célpontok top 10-es listájára.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

Foglalkoztatottnak az a személy minősül, aki a vizsgált időszakban legalább 1 órányi jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg volt távol. A foglalkoztatási ráta a foglalkoztatottaknak a megfelelő korú népességhez viszonyított aránya.

A foglalkoztatási ráta a munkaerőpiaci folyamatok egyik kulcsindikátora. A szegénység elleni küzdelem és az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének fontos eszköze a hátrányokkal induló csoportok munkaerőpiaci pozícióinak javítása, a munkába bevonhatók körének bővítése, és ezen keresztül a foglalkoztatottság növelése.

2021 IV. negyedévében a foglalkoztatás szintje lényegében visszarendeződött, illetve már meg is haladta a járvány előttit, egyúttal az összes visegrádi országban magasabb volt az uniós átlagnál.

Foglalkoztatási ráta a 20–64 évesek körében (szezonálisan kiigazított adatok) Forrás: KSH

A visegrádi országokban a részmunkaidős foglalkoztatás kevésbé elterjedt az uniós átlagnál, és ezen a járvány hatása sem változtatott érdemben.

A részmunkaidősök aránya a foglalkoztatottak körében Forrás: KSH

A járványügyi korlátozások miatt 2020. II. negyedévében minden visegrádi országban kiemelkedő szintet ért el a nem dolgozó foglalkoztatottak aránya, és többnyire a járványhullámok lecsengésével sem tért vissza a szintje a járvány előttire.

A nem dolgozó* 20–64 éves foglalkoztatottak arányának alakulása (szezonálisan kiigazított adatok) Forrás: KSH

1950-ben, amikor a „Made in Japan” szinte átkozódásnak felelt meg, senki nem gondolta, hogy a Toyota, a Suzuki, vagy épp a Subaru – megbízhatósági szempontból – legyőzi európai és amerikai riválisait az 1990-es évekre. Akkorra, amikor a KIA megjelent az európai piacon, és általános megrökönyödést váltott ki sokakból. A piac ráadásul meglehetősen bizalmatlanul fogadta a koreai autót, sokan nem is mertek vásárolni belőle. Pedig…

2022-re ott tart a világ autógyártása, hogy egy kínai márka, a BYD, egy elektromos autóval megjelenik a japán autópiacon. Homokot a sivatagba, gondolhatnánk. Pedig a 4 millió 400 ezer yenes árával (hozzávetőleg 12 millió forint a szerk.) nem számít drágának a szigetországban, így akár népszerű is lehet a vásárlók körében. A japán autóipar megdöbbent, ugyanis a konkurenciához képest kissé lemaradt a villanyautók gyártásában, nekik semmiképp nem hiányzik egy kínai konkurencia. A japán gyártók közül, a „legjobban” a Nissan reagált az új idők kihívásaira a villanyautók tekintetében, bár Leaf nevű modelljük árcédulája magasabb, mint a kínai ellenfeléé.

A 485 kilométeres hatótávval rendelkező kína iautó – átlagos – 440 literes csomagtérrel, és a japán utcaképnek, forgalomnak megfelelő külsővel kezdi meg hódító útját 2023 januárjában a felkelő nap országában.

Könnyű a popcornba temetkezve arról álmodozni, milyen jó lehet az élet a világ legnagyobb metropoliszaiban, amikor kikapcsolódásként az ember berak egy filmet. A jól megkomponált jelenetekben a színészek kiválóan átadják, milyen kényelmes élete van egy átlagos polgárnak New Yorkban, Londonban vagy Párizsban. Pedig a valóságban az amerikaiak, az angolok és a franciák gondjai sokkal közelebb állnak a nézőhöz, mint gondolná.

Az imént felsorolt „álomvárosokban” ugyanis korántsem olyan egyszerű az élet, főleg, ha valaki saját otthont szeretne. A Nagy Almában például – ahol a megélhetési költség közel kétszerese az országos átlagnak – az ingatlanárak középértéke immár meghaladja a 800 ezer dollárt (319 millió forint), miközben az egy főre jutó átlagkereset évi 83 000 dollár (2,75 millió forint/hónap).

Londonban a kormány által közölt legfrissebb, márciusi adatok szerint 524 ezer font (247,7 millió forint) a lakásárak középértéke, míg egy családi házért átlagosan már több mint 1 millió fontot (473 millió forint) kell fizetni. Az Egyesült Királyság fővárosában az egy főre jutó átlagos bér ehhez képest évi 41 866 font (1,98 millió forint/hónap).

A divat fővárosában sem jobb a helyzet. Párizsban az átlag lakásár 571 219 euró (235,5 millió forint), egy családi házért pedig átlagosan 1,22 millió eurót (503 millió forint) kell letenni az asztalra. Az egy főre jutó átlagfizetés évi 43 944 euró (havi 1,52 millió forint).

A saját otthon álmának eléréséhez a bérleti díjak és a megélhetési költségek is gátat szabnak. A kis méretű lakások esetében New Yorkban havi 2550 dollárt (1 millió forint/hónap), Londonban rekordmértékű heti 553 fontot (1 millió forint/hónap), Párizsban pedig havi 1400 eurót (577 ezer forint) kell fizetni az albérletért.

Ha tehát két ember egymásra talál, és úgy dönt, saját otthont akar venni a közös élethez és a családalapításhoz, jól át kell gondolnia a lehetőségeit. Tegyük fel, hogy a pár mindkét tagjának kereste eléri az aktuális metropoliszban érvényes középértéket (tehát ketten együtt az átlag kétszeresét viszik haza havonta). Ha azt vesszük számításba, hogy az éves bérükből a közösen bérelt lakás és a megélhetési költségek mellett sikerül együtt megtakarítaniuk 20 százalékot minden évben, akkor – feltéve, hogy nincs több tízmillió forintos örökölt vagy korábban összegyűjtött vagyonuk – az amerikai szerelmeseknek több mint 24 évig, a briteknek több mint 31 évig, a franciáknak pedig több mint 32 évig kell félretenniük azért, hogy önerőből vehessenek egy saját tulajdonú lakást. Utóbbi két nemzet esetében – mivel itt külön adat is rendelkezésre áll – egy családi házra a brit pároknak közel 60, a franciáknak több mint 69 évig kell gyűjtögetnie.

A New Yorkban, Londonban, Párizsban élők ezzel tisztában vannak. A filmnézőkkel meg a Szabadság-szobor, a Buckingham-palota, a Champs-Élysées vagy a többi kétségkívül látványos nevezetesség feledteti a valóságot.

 „A kormány készségesen elfogadja az ipar leépülését” – ezzel a címmel jelentetett meg cikket a Die Welt, amelyben az energiaválság következtében zsugorodó német ipar helyzetét értékeli. A médium szerint egyes iparágak szereplői fontolóra vették, hogy kivigyék kapacitásaikat Németországból. A német kormány beavatkozására lenne szükség, különben az ipar menthetetlenné válik.

„A magas energiaárak és a gyengülő gazdaság teljes erővel sújtja a német gazdaságot, és más nemzetközi helyszínekhez képest nagy terhet ró vállalatainkra. A német üzleti modell óriási nyomás alatt van” – mondta Tanja Gönner, a Német Ipari Szövetség (BDI) vezérigazgatója. Hozzátette: jelenleg minden negyedik német vállalat a termelés külföldre helyezésén gondolkodik.

Sok vállalat szenved az orosz-ukrán háború következtében elszabadult energiaáraktól, az ellátási láncok megszakadásától vagy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások hatásaitól.

Különösen szenved az energiaintenzív és exportorienált vegyi ipar. Wolfgang Grosse-Entrup, a Német Vegyipari Szövetség igazgatója egyenesen úgy fogalmazott: „A brutális energiaárak kiütöttek minket”. Az iparági vezető hangsúlyozta, hogy a vegyipar összeomlása más iparágakat is magával húzna.

Grosse Entrup úgy fogalmazott: „árfék nélkül a német kormány egyszerűen elfogadja az ország ipartalanítását”.

Wolfgang Kubicki, az FDP-elnökhelyettese korábban a kormányzati politika felelősségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a politikai vezetésnek vigyáznia kellene arra, hogy ne fossza meg a likviditástól azokat a cégeket, amelyektől befektetést remél. De az FDP politikusa szerint a német kormány éppen az ellenkezőjét teszi és elengedte a vállalatok kezét. A politikus szerint minél később döntenek az energiaárfék bevezetéséről, annál tovább húzódik és egyre veszélyesebb méreteket ölt a vállalatok pénzügyi problémájaegy. Kubicki szerint az inflációt felhajtó háttérjelenségek megoldásával is foglalkozni kellene, máskülönben a nagyvállalatok mellett a középvállalatok is megroppannak.

Riasztó kellene legyen a német kormány számára az amerikai „inflációcsökkentési törvény” is, amely 386 milliárd dollár adókedvezményt és ösztönzőt biztosít többek között az amerikai ipar megerősítésére és a vállalatok megújuló technológiákba való befektetésének ösztönzésére.

Sok szurkolót hidegzuhanyként ért, amikor megtudta, hogy a „hagyományok” ellenére sör nélkül kell átvészelnie a katari futball-vb összecsapásait. Pedig nem volt meglepő. Katar sok mindent ígért a torna előtt. A szálláshelyek és a stadionok építésén dolgozóknak biztonságos, emberséges munkakörnyezetet, a világnak a legfenntarthatóbb futballeseményt, amit valaha rendeztek. Ehhez képest ki tudja hány munkás halt meg vagy dolgozott végkimerülésig 14 órás műszakokban, pihenőnap nélkül, a félig nyitott arénákban pedig maximális fokozatra csavarva okádja a légkondicionáló-rendszer a 18 fokos levegőt. Majd pont az alkoholos italoknál gondolták volna meg kétszer a pálfordulást?

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) engedett a katari kormány nyomásgyakorlásának, még annak tudatában is, ezzel ellehetetleníti a világbajnokság egyik legnagyobb szponzorát. Az amerikai székhelyű Budweiser ugyanis a hírek szerint 75 millió dolláros szerződést kötött az alkohol tartalmú sörök értékesítésének kizárólagosságáért, valamint a logója különböző formában való megjelenítéséért a helyszíneken, így viszont a túlárazott nedű eladásából egy kanyit sem fog viszont látni a 2008 óta belga tulajdonban lévő cég.

De tényleg olyan rosszul járt a Budweiser? A hír atombombaként robbant. Nem volt olyan napilap, online médium vagy televíziós híradás, ami ne számolt volna be a katari sörtilalomról és a cég blamájáról. Az ilyen jellegű együttműködések ráadásul nem az értékesítés miatt köttetnek, hanem az új, külföldi piacok meghódításáért és azért, hogy egy márka elmondhassa: „Én vagyok a világbajnokság főszponzora”. Ezt alátámasztja, hogy a vb előtt a sörgyártó a támogatói szerepére alapozott marketingkampányt indított, amelynek keretében több mint 70 országban és 1,2 millió kocsmában, bárban, illetve étteremben tervezett reklámtevékenységet.

A sokak által a termék minőségéért bírált cégnek külön jól jön, hogy a médiában az áldozat szerepében tetszeleghet, míg a közösségi oldalain gáláns ajánlatokkal növelheti az elfogadottságát. A legfrissebb bejelentés szerint a győztes ország kapja majd a Katarban rekedt söröket. Milyen szép. De jobban belegondolva, mit is tehettek volna? Már ezt a mennyiséget odaszállítani és hűtött raktárhelységeket bérelni is óriási kiadás, a visszavitelükkel bajlódni már tényleg felesleges mínuszos tétel. Akkor már mennyivel jobban néz ki így…

Azóta az is felvetődött, hogy a Budweiser bepereli a FIFA-t szerződésszegésért (még egy turné a márkanév megjelenítésével a sajtóban), ám erre kevés esély mutatkozik. Mivel a cég már a 2026-os amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű világbajnokságot is megcélozta korbábban, és a világszövetséggel gyümölcsöző közös múltra tekint vissza, nem valószínű, hogy elkezdi felégetni a hidakat. Ha mégis a bíróságon köt ki az ügy, busás kártérítés járhat a sörgyártónak, amely minden bizonnyal már így is a vb-k történetének legnagyobb figyelmet kapó márkája lett.

Akárhogy is alakul – és akármilyen furán is hangzik a 75 millió dolláros árcédulát figyelembe véve –, sikerességét tekintve ez volt minden idők legköltséghatékonyabb marketingkampánya a négyévente megrendezett tornán.

A rezsiszámlákhoz nyújtott kormányzati támogatás, a lassuló gazdaság, a növekvő infláció miatt magasabb kamatok, és a Bank of England veszteségének megtérítése, a negyedik legnagyobb októberi hitelfelvételt eredményezte az Egyesült Királyságban.

A brit statisztikai hivatal szerint októberben 4,4 milliárd fonttal, 13,5 milliárd fontra nőtt a különbség az állam kiadásai és bevételei között az energiatámogatási program keretében történő kifizetések megkezdése miatt.

Az emelkedő infláció okozta magasabb adósságkamatok, valamint a kincstár első kifizetései, amelyekkel a Bank of Englandet kártalanítja az államkötvények vásárlásából és eladásából származó veszteségekért, szintén magasabb hitelfelvételt eredményeztek, mint tavaly.

Az októberi összeg jóval elmaradt a szakértők által várt 21,5 milliárd fonttól – részben azért, mert a számok nem tartalmazzák a vállalkozásoknak nyújtott kormányzati támogatás becsült összegét.

Az ONS adatainak bontásából kiderült, hogy az energiaszámlák támogatási rendszere – amely 400 font kedvezményt biztosít a számlákból – októberben 1,9 milliárd fontjába került a kormánynak, míg az energiaár-garancia – amely az átlagos háztartási számlák felső határát szabja meg – 1,1 milliárd fontot vitt el.

A 2022-23-as pénzügyi év első hét hónapjában az állami hitelfelvétel 84,4 milliárd font volt – 21,7 milliárd fonttal kevesebb, mint 2021-22 azonos időszakában, de 35,6 milliárd fonttal magasabb, mint a 2019 októberéig tartó időszakban, közvetlenül a koronavírus-járvány államháztartást érintő hatásai előtt.

Egyre több jel utal arra, hogy a gazdasági aktivitás gyengesége az államháztartást is sújtja. Az októberi összes adóbevétel 70,2 milliárd font volt, 700 millió fonttal kevesebb a tavaly októberi szintnél.

Jeremy Hunt, az államkincstár kancellárja azt mondta: „Helyes, hogy a kormány növelte a hitelfelvételt, hogy vállalkozások és családok millióit támogassa a világjárvány és Oroszország ukrajnai inváziójának utórengései alatt”.

Hunt, aki korábban adóemelést és kiadáscsökkentést helyezett kilátásba, hozzátette: „Az infláció kezelése és a hosszú távú növekedéshez szükséges gazdasági stabilitás biztosítása érdekében azonban létfontosságú, hogy az államháztartást fenntarthatóbb pályára állítsuk”.

Az északi féltekén uralkodó aszály súlyosan érintette a termelést, melynek eddig a fogyasztók nem érezhették hatásait, jövő hónaptól azonban ez megváltozik.

A brit Eurostar Commodities szerint a hosszú szemű rizs 29 százalékos áremelkedése idén decembertől kezdődően éri el a piacokat, és az áremelkedés 2023-ban is folytatódik majd.

A vízkészletek hiánya miatt a gazdák a kevésbé intenzív vízalapú növények felé fordultak, így az olyan országokban, mint Spanyolország, kevesebb rizst ültettek 2022-ben.

Az Ibériai-félsziget legnagyobb területű államában idén 70 százalékkal kevesebb hosszú rizst ültettek, mint tavaly, de más országokban, például Portugáliában és Olaszországban is csökkent a hosszú szemű rizs termelése.

A nyári szárazság kemény csapást mért az olaszországi Pó-síkságra is. A régió Itália mezőgazdasági termelésének 30-40 százalékát adja, de különösen a rizstermesztők figyelmeztettek arra, hogy akár a termésük 60 százaléka is elveszhet.

Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) szerint a nemzetközi rizsárak idén októberben is emelkedő tendenciát mutattak, mivel az új termények nagy részét továbbra is Ázsiából importálták.

A kereslet azonban nem túl nagy, ami az árucikk havi áremelkedését 1 százalékra korlátozta – a szeptemberi 2,2 százalékos növekedést követően.

„Az élelmiszerár-infláció továbbra is erőteljesen folytatódik és növekszik az aszály és a nyersanyagok elérhetőségével kapcsolatos problémák miatt” – fejtette ki Jason Bull, az Eurostar Commodities igazgatója. Kiemelte, ha hozzávesszük a valutaárfolyamokat, a szállítási és üzemanyagköltségeket, valamint a finanszírozási kamatokat, akkor a piacon kialakult jelenlegi helyzet meredek áremelkedést vetít előre idén december elejétől.

A kiskereskedőknek, az éttermeknek és a vendéglátóiparnak vagy fel kell vállalniuk ezeket a többletköltségeket, vagy tovább kell hárítaniuk a fogyasztókra.

A piac most emeli az árakat, hogy tükrözze a termés jelentős csökkenését és a költségek brutális növekedését. Az élelmiszer-infláció esetében láthatóan messze van még a plafon.

A nyugati civilizáció igencsak kényelmes helyzetbe került az elmúlt három évtizedben. Az infláció mértéke nem érte el az ingerküszöböt, ami a polgárokat arra késztette, hogy más faktorokat nézzenek, amikor a munkáról vagy az életszínvonalról esett szó.

Előtérbe került a home office, a rugalmas munkaidő, a bérek alakulása, a szabadnapok száma, az egyéb juttatások lehetősége, és szép lassan mindenki megfeledkezett a pénz vásárlóerejének általános romlásáról. Olyannyira, hogy amikor az orosz-ukrán háború, valamint az azt követő szankciós politika miatt elindultak az áremelkedések, és az infláció rekordokat döntött, a BBC online kiadása az év elején szükségesnek érezte, hogy a briteknek egy igencsak lebutított példával, négy rövid mondatban szemléltesse, mit is jelent a kifejezés.

„Az infláció az árak emelkedésének mértéke. Ha például egy üveg tej 1 fontba kerül, és egy évvel később 1,05 fontra emelkedik, akkor az infláció a tej esetében 5 százalék. Előfordulhat, hogy hónapról hónapra nem veszi észre a drágulást. Jelenleg azonban az árak olyan gyorsan emelkednek, ami sokaknak gondot okozhat” – vezették le az olvasóknak. Miért volt erre szükség? Többek közt azért mert a britek – az amerikaiakhoz és Európa nagy részéhez hasonlóan – több mint 30 évig nem igazán foglalkoztak a fogyasztóiár-indexszel, vagy legalábbis nem szembesültek a mostanihoz hasonló kiugró értékekkel.

Az Egyesült Királyságban 1991-ben, Németországban és Spanyolországban 1992-ben, az Egyesült Államokban 1990-ben, Franciaországban pedig 1985-ben volt legutoljára példa 5 százalék feletti inflációra.

Ehhez képest a legfrissebb adatok szerint Németországban 10,4 százalék, az Egyesült Királyságban 10,1 százalék, az Egyesült Államokban 7,7 százalék, Spanyolországban 7,3 százalék, Franciaországban 6,2 százalék az inflációs ráta. A felsorolt országokban élők közül sokan életükben nem tapasztaltak még ilyen nagy ütemű pénzromlást, mégis kétkedve hallgatják a híradásokat.

Kétkedve hallgatják, mivel a nyugati államok polgárai között kialakult az infláció szkepticizmus, vagyis az emberek nem hiszik el azt, amit a kormányuk állít az áremelkedések mértékéről. Ilyenkor lenne szükség egy komplexebb példára az üveges tejnél, bár a BBC mentségére szóljon, hogy a médium azóta – a lázongó britek számának növekedésének köszönhetően – több ízben igyekezett pontosan, és amennyire lehet érthetően elmagyarázni, hogyan kerül kiszámításra a fogyasztóiár-index.

Talán az egyes országokban sokakhoz el is jut a magyarázat, a hitetlenkedést azonban aligha csillapítja. Arra ugyanis két fő ok van, melyeket a matematikusok helyett a pszichológusok tudnak a legjobban megértetni. Az egyik, ami az emberek természetéből fakad, hogy sokkal érzékenyebbek a negatív változásokra, mint a pozitívokra, így drágábban vett tárgy is mélyebben megmarad az emlékezetben, mint az, amihez akciósan jutottak hozzá.

A másik, szintén nem elhanyagolható berögződés, hogy az emberek áremelkedést súlyosabbnak érzékelik azoknak a termékeknek az esetében, amelyeket naponta vagy hetente vásárolnak meg, mint ha azok a termékek drágulnak – akár sokkal jobban –, amelyekért csak havonta vagy kéthavonta fizetnek.

Amint az inflációs adatokat bizalmatlansággal fogadók ezeket az összefüggéseket megértik, és ennek megfelelően, objektíven vizsgálják az áremelkedéseket, talán kicsit lenyugodnak a kedélyek.

A British Retail Consortium (BRC) adatai szerint az élelmiszerárak összességében rekordszintű, 11,6 százalékos növekedést mutattak, beleértve az olyan alapvető élelmiszerek 9,4 százalékos emelkedését, mint a konzervek és egyéb, szobahőmérsékleten tárolt élelmiszerek.

A friss élelmiszerek ára októberben 13,3 százalékkal ugrott meg a brit boltokban a tavalyi év azonos hónapjához képest. Ez a legnagyobb éves növekedés 2005 óta, amióta a BRC gyűjti az adatokat.

A fogyasztói árak az emelkedő nyersanyag- és energiaárak, valamint a szűkös munkaerőpiac miatti költségnyomás következtében ugrottak meg a brit kereskedelmi szövetség szerint. Még az alapvető cikkek ára is olyan mértékben emelkedett, hogy egy szerény csésze tea ára is emelkedett, mivel a teafilterek, a tej és a cukor is jelentősen drágult.

Bár egyes ellátási láncok költségei kezdenek csökkenni, ezt bőven ellensúlyozza az energiaköltség, ami azt jelenti, hogy a kiskereskedők és a háztartások számára egyaránt nehéz időszak áll előttünk” – idézi a BRC vezérigazgatóját a Yahoo.com.

Az általános bolti árinfláció októberben 5,7 százalékról 6,6 százalékra gyorsult, ami szintén az eddig mért legmagasabb értéket jelentette. A fogyasztókra nehezedő nyomás miatt a kiskereskedelemben a jó ár-érték arány lesz a vásárlói hűségért folytatott harc tétje a következő nyolc hétben.

A Which? fogyasztói szervezet kutatása szerint brit vásárlók milliói a spórolás jegyében már most is kihagynak egy-egy az étkezést. Sokan közülük az egészséges étkezést áldozzák fel a megélhetési válság közepette. Pedig a szakértők szerint a rekordmértékű áremelkedés nem ér véget a közeljövőben.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

Munkanélküli az, aki a vizsgált időszakban nem dolgozott, és nem is volt olyan munkája, amelytől csak átmenetileg, vagy tartósan volt távol, a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, és két héten belül munkába tudna állni megfelelő állás esetén. A munkanélküliségi ráta a munkanélkülieknek a megfelelő korcsoportba tartozó gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya.

A munkanélküliségi ráta a munkaerőpiaci folyamatok egyik kulcsindikátora. A munkanélküliségben eltöltött idő hosszának emelkedésével romlanak az elhelyezkedés esélyei, növekszik a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata. Társadalmi szempontból a munkanélküliség alacsony szintje számít kedvezőnek.

A járvány hatására a munkanélküliség szintje nőtt 2020 első felében, míg a gazdaság újraindulásával 2021 második felében és 2022 év elején már alapvetően csökkenő tendencia érvényesült.

Munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében (szezonálisan kiigazított adatok) Forrás: KSH

A fiatalok munkanélkülisége is nőtt 2020 folyamán, 2021-ben pedig alapvetően csökkenés jellemezte Alacsonyabb lett a tartósan munkanélküliek aránya az újonnan munkanélkülivé válók megugró létszáma miatt, a járvány csillapodásával azonban újból emelkedni kezdett.

Munkanélküliségi ráta a 15–24 évesek körében Forrás: KSH

A tartósan munkanélküliek aránya a 15–74 évesek körében Forrás: KSH

Az orosz-ukrán háborút követő olajembargó és az amerikai olajfinomítók számának drasztikus csökkenése egyre jobban elhatalmasodó üzemanyaghiányt okozott Európában és az Egyesült Államokban.

Az amerikaiaknál folyamatosan csökken a tartalék, ezért úgy döntöttek, megkörnyékezik a kereskedőket a hiányzó mennyiség pótlására. Ez rendkívül rossz hír a nettó importőr európai államoknak, hiszen amikor a tárgyalóasztalnál megkezdődik a kő-papír-olló, ők a hagyományos eszközökkel szállnak be a játékba, míg az Egyesült Államok repertoárjában a politikai és gazdasági nyomásgyakorlás, valamint a dollárban megfogalmazott üzemanyagárak miatt ott van ezeken kívül a FLEX, a kénsav és – a dollárnyomtatás esetében – a lézerkard.

Már körvonalazódni látszik, ki nyeri a két régió csatáját. Októberben három különböző tankerhajó üzemeltetői is úgy döntöttek, hogy Európa helyett Amerika keleti parti kikötői felé veszik az irányt. A három áldozat Hollandia, Anglia és Franciaország volt. De nem ők lesznek az utolsók a sorban.

A kereslet ugrásszerű megnövekedése és az amerikai tartalékok csökkenése miatt a dízel ára már másfélszeresére ugrott, ami tovább fűti az áremelkedéseket, a készlethiányhoz képest azonban ezt az árat az Egyesült Államokban hajlandóak megfizetni. Tovább bonyolítja Európa helyzetét, hogy a tengerentúli árak csökkentése érdekében Joe Biden amerikai elnök a hírek szerint korlátozni szeretné a dízelexportot.

Európa az USA-ból, Ázsiából és a Közel-Keletről importálja a szükséges üzemanyag túlnyomó részét. Amerika azonban most lenyúlja azokat a hajókat, amiket csak meg tud környékezni, míg a kivitelt csökkenteni tervezi. Ez lehetetlen helyzetbe hozza a kontinens országait és azok lakosságát, hiszen az üzemanyag nem csak a hétköznapi kocsikázáshoz szükséges. Sokkal inkább fontos a szerepe a szállítmányozásban, amelynek köszönhetően aztán az élelmiszerek, ruházati cikkek és egyéb termékek eljutnak a polcokra vagy a fogyasztók ajtajai elé.

Amíg a készlethiány ilyen mértékeket ölt, az üzemanyag ára feljebb és feljebb srófolódik, így a szállítás is egyre drágább lesz, ami tartósan magasan tartja az egyébként is brutális dráguláson áteső élelmiszerek árát Európában. A legjobb megoldás az lenne, ha a Biden-adminisztráció a kalózkodás helyett olyan intézkedéseket hozna, és olyan biztosítékokat adna az amerikai olajfinomító cégeknek, amelyek a közép, illetve hosszú távú profitszerzés reményében ismét arra ösztönöznék őket, hogy újabb és újabb telephelyeket tartsanak fent a kitermelés növelése érdekében. Ha ez nem sikerül – márpedig a zöld politika miatt nem sok esély van rá –, csak egy erős recesszió vagy egy újabb gazdasági válság szabhat gátat a jelenlegi tendenciának.

Világszerte polgári zavargásokra készülnek a kormányok, mivel számos ország küzd a növekvő energiaköltségekkel és az emelkedő inflációval.

A világgazdaságot több oldalról érik támadások – az orosz-ukrán háború, az olaj-, gáz- és élelmiszerhiány, valamint a magas infláció egymásra licitálva súlyosbítja a lakosság helyzetét.

Az aggodalmak középpontjában a közelgő tél áll, különösen Európa számára. A hideg időjárás, valamint az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciókból eredő olaj- és gázhiány életeket és vállalkozásokat fenyeget. De bármennyire is aggódnak az idei tél miatt, valójában a 2023-as téltől kéne, hogy „kirázza a hideg” az embereknek – figyelmeztettek a nagy olaj- és gázipari vezetők.

„Nehéz tél áll előttünk, és ezt követően még nehezebb tél vár ránk, mivel az Európa számára elérhető termelés 2023 első felében jelentősen kevesebb, mint 2022-ben volt” – mondta Russell Hardy, a Vitol nagy olajkereskedő cég vezérigazgatója a CNBC-nek az Abu-Dzabiban megrendezett Adipec konferencián tartott panelbeszélgetésen.

Ezzel Bernard Looney, a BP vezérigazgatója is egyetért. Szerinte az energiaárak „a megfizethetetlen kategóriához közelítenek” Európában, így egyesek már most is „a rendelkezésre álló jövedelmük 50 százalékát vagy még többet költenek” rezsire.

A gáztározók magas töltöttségi szintje és az emberek számláinak támogatását célzó kormányzati kiadási csomagok kombinációjával Európa képes lehet kezelni a válságot az idén. A következő, még nagyobb kihívást jelentő tél miatt azonban sok szakértő – köztük az olasz olaj- és gázipari óriásvállalat, az Eni vezérigazgatója is – aggódik.

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az idei télre Európa gáztározói mintegy 90 százalékban megteltek, ami némi biztosítékot nyújt a kritikus hiány ellen. Ennek nagy részét azonban a korábbi hónapokban importált orosz földgáz teszi ki. Az az orosz földgáz, amelynek szinte teljes egészéről a kontinens országainak túlnyomó többsége lemondhat jövőre.

A spanyolországi olajbogyótermést nagyban befolyásolta a száraz szeptember, és a legrosszabb forgatókönyv szerint a termés 2012 óta a legalacsonyabb szintre eshet vissza. Az Ibériai-félszigeten található állam a világ olajbogyó-termelésének 75 százalékát adja, ami évente közel 10 millió tonna olajbogyót jelent.

Andalúziában, Spanyolország egyik fő olajbogyótermő régiójában a helyi termés 49 százalékkal lehet kevesebb az idén, a termelés mértékében pedig a második legalacsonyabb negatív rekord születhet meg.

Az infláció 30 millió euróval növelte eddig az egyik legnagyobb olívaolaj-gyártó, a Filippo Berio költségalapját, ráadásul ez az összeg egyre emelkedik. A vállalat ügyvezető igazgatója, Walter Zanre a CityA.M.-nek elmondta, a fogyasztók még nem látták a szupermarketek polcain a gyenge termés hatását, jövőre viszont ez meg fog változni.

Egyes éttermek és más élelmiszeripari vállalkozások kénytelenek lesznek lecserélni az olívaolajat, és olcsóbb alternatívákat, például napraforgóolajat használni a receptekben – fejtette ki.

A vásárlók is dönthetnek úgy, hogy kiváltják, vagy „teljesen” elkerülik a terméket – tette hozzá.

A Nielsen piackutató cég szerint az olívaolaj ára az idén mintegy 20 százalékkal emelkedett az intenzív inflációs környezet miatt.

A Filippo Berio már beletörődött, hogy amikor az áremelkedések megjelennek a polcokon, az eladások lassulni fognak, és a fogyasztás visszaesik.

Hozzátette, hogy a költségnyomás mértéke nem egy egyszerű két–három százalék, amelyet a Filippo Berio el tudna viselni, így egy 500 ml-es üveg olaj ára jövőre 5 fontról (2365 forintról) 6,50 fontra (3072 forintra) emelkedhet.

A helyzet példátlan, az ágazatban tevékenykedő vállalkozások jövőre nagyon nehéz év elé néznek.

Nem csak Spanyolországban vészes azonban a helyzet. Más olajbogyótermelő országok, például Olaszország és Portugália esetében is aggasztó terméselőrejelzések születtek.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

Uniós perspektívából egy adott tagállamba irányuló termékimport más EU-tagállamokból (intraforgalom) és unión kívüli országokból (extraforgalom) érkező árubehozatalt jelent. Az EU adata azonban az országok egymás közötti forgalmát figyelmen kívül hagyva csupán az EU-n belülre irányuló importot (vagyis az extra-EU forgalmat) tartalmazza.

Válság esetén a termékexporthoz hasonlóan az import vonatkozásában is fennállnak egy ország gazdasági nyitottságából fakadó kockázatok. Bizonyos alapanyagok, fogyasztási cikkek esetében az ellátási láncok globális szintű sérülése, illetve a belső kereslet hirtelen termékszerkezet-változása egyaránt importzavarokat okozhat.

A visegrádi országok importvolumenében jóval nagyobb kilengést okozott a járvány első hulláma, mint az EU egészében, az import visszaesése azonban kevésbé volt mély, mint az exporté.

A termékimport volumenváltozása*(szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015-höz képest) Forrás: KSH

Az energiahordozók aránya a V4-országok importján belül jóval elmarad az uniós átlagtól A V4-országok unión belüli importja 2021 tavaszára elérte, vagy meghaladta a járvány előtti szintet, az év további részében kezdetben mérséklődő, majd ősztől újra emelkedő tendencia volt jellemző.

 A termékimport euróértékének megoszlása árufőcsoportok szerint*, 2021 Forrás: KSH

A V4-országok unión belüli importja 2021 tavaszára elérte, vagy meghaladta a járvány előtti szintet, az év további részében kezdetben mérséklődő, majd ősztől újra emelkedő tendencia volt jellemző.

Az Európai Unión belüli termékimport volumenváltozása (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015-höz képest) Forrás: KSH

Ha az dízelhiány okait kutatjuk, át kell ugranunk a tengerentúlra, azon belül is Amerikába, ahol az Energetikai Információs Adminisztráció (EIA) jelentése szerint 1951 óta a legalacsonyabb szintre zuhant a középdesztillátum-tartalék novemberben.

A brutális csökkenés 2020-ban indult meg. Akkor az Egyesült Államokban 55 napra elegendő gázolaj volt készleten, ami idén októberre 25 napnyi ellátmányra fogyatkozott. Amerika az elmúlt két évben folyamatosan élte fel a tartalékokat, miközben az utánpótlást biztosító olajfinomítók sorra zártak be a tengerentúlon.

A visszaesés katalizátora a pandémia következtében kialakult globális kereslethiány volt: a társadalmi elszigetelődés miatt csökkent az autóhasználat, a repülőterek lezárása után pedig a kerozinra is alig volt jelentkező. A helyzet 2020 áprilisában vált drasztikussá, amikor az olaj hordónkénti ára mínuszba ment át, így az olajfinomító vállalatok hatalmas veszteségeket könyveltek el.

Amikor a „folyékony arany” értéktelenebbé vált a vizeletnél és az üzemanyagárak bezuhantak, az amerikai finomítók közül több is a bezárás mellett tette le voksát. Ennek oka nem feltétlenül az volt, hogy a cégeknek nem maradt elég pénze átvészelni a nehéz időszakot, sokkal inkább a politikai döntéshozók befolyásolták a döntésüket. Az Egyesült Államok energiapolitikája egyértelműen a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonására törekszik. Ebben az esetben, ha egy finomító vezetősége milliárdos veszteségeket prognosztizál, és hatalmas beruházásokra van szüksége ahhoz, hogy finomítóját biztonságosan, a törvényeknek megfelelően működtesse, könnyen lehet, hogy egyszerűen inkább lehúzza a rolót.

Miután a viharfelhők eltűntek, és a kereslet ismét megélénkült, a megmaradt cégek fürdőzhettek a pénzben, tekintve, hogy a vetélytársak kiszállásával egyre magasabbra emelhették az árakat. Ezzel az olajfinomítók gondjai megoldódtak, az Egyesült Államok és Európa ellátási problémái viszont egyre mélyültek, mivel a cégek – éppen a fent említett okokból – a kereslet-előrejelzést megvizsgálva a nem voltak hajlandók visszaforgatni a többletbevételt, Oroszország Ukrajnai hadjárata miatt pedig az EU és az USA is embargót hirdetett az orosz olajra.

Így jutott el Amerika oda, hogy míg a pandémia elején közel 19 millió hordó/nap finomítói kapacitással rendelkezett, addig idén augusztusra ez az érték már 18 millió hordó/nap alá csökkent. A kereslet már kezdi elérni a korábbi magasságokat, a tartalékok meg egyre csak fogynak. Orosz importtal már nem tudják betömni a lyukakat, így ádáz harc indult Európa és az Egyesült Államok között az olajtermék-piacon. A dollárban megfogalmazott üzemanyagárak esetében, a politikai és gazdasági nyomásgyakorlás világában azonban finoman szólva sem kiegyenlített a verseny.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

Uniós szemszögből egy adott tagállam termékexportja más EU-tagállamokba (intraforgalom) és unión kívüli országokba (extraforgalom) irányuló árukivitelt jelent. Az EU adata azonban az országok egymás közötti forgalmát figyelmen kívül hagyva csupán az EU-n kívülre irányuló exportot (vagyis az extra-EU forgalmat) tartalmazza.

Egy, a világkereskedelmet és a globális ellátási láncokat is megzavaró krízis különösen érzékenyen érinti a kisméretű, nyitott gazdaságokat. A termékexport volumenét jelentősen befolyásolja a válság kapcsán ingadozó külső kereslet, és e javak előállításához szükséges termelési tényezők (alapanyagok, munkaerő) költsége és kínálata is.

A V4-ek körében a járvány kitörését az export gyors helyreállása követte, majd a növekedés 2020 utolsó negyedében megtorpant, ezt követően 2021 őszéig a járműipar alapanyaghiánya miatt inkább mérséklődő tendenciába váltott át.

A termékexport volumenváltozása* (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015-höz képest) Forrás: KSH

A szlovák, a cseh és a magyar exporton belül a gépek és szállítóeszközök dominálnak, szemben a lengyellel, amelyben a feldolgozott termékek és az élelmiszerek részesedése haladja meg az uniós átlagot.

A termékexport euróértékének megoszlása árufőcsoportok szerint,* 2021 Forrás: KSH

 Az uniós piacoktól való erőteljes függés miatt az EU-n belüli exportforgalom alakulása mind a négy visegrádi országban a teljes exportéhoz hasonló tendenciát mutat.

A termékexport euróértékének megoszlása árufőcsoportok szerint,* 2021 Az Európai Unión belüli termékexport volumenváltozása (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015-höz képest) Forrás: KSH

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

Az építőiparba sorolt vállalkozások saját állományba tartozó, valamint szerződéses munkavállalókkal, saját vagy bérelt gépekkel végzett tevékenysége, amely új építmények építésére, meglévő építmények bővítésére, átalakítására, bontására, illetve fenntartására irányul.

Az építőipari termelés volumenindexe is egyike azoknak a konjunktúramutatóknak, amelyek jól tükrözik a gazdasági teljesítmény rövid távú alakulását. Az építőipar termelését a gazdasági szereplők – a gazdasági környezetre érzékenyen reagáló – beruházási aktivitása mellett az uniós fejlesztési források felhasználása is jelentősen befolyásolja.

2020 tavaszán a járvány kitörése jelentősen visszavetette az építőipari teljesítményt, a 2020 áprilisában uniós szinten látható mélypont azonban a V4-országokat nem jellemezte, ez utóbbiak többségében 2022 elejére a nemzetgazdasági ág helyzete a járvány előttinél kedvezőbbé vált.

Az építőipari termelés volumenindexe (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100%) Forrás: KSH

Az épületek építésének súlya meghatározó az építőipari termelésben, ezért teljesítménye a teljes építőiparéhoz nagyon hasonlóan alakult, 2022 elejére a járvány előtti szintet is meghaladva.

Az épületek építésének volumenindexe* (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100%) Forrás: KSH

Az egyéb építmények építése (például közút- és vasútépítések) esetében a járvány hatása eltérően érvényesült a visegrádi országokban.

Az egyéb építmények építésének volumenindexe* (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100% Forrás: KSH

Az amerikai Ingatlanügynökök Országos Szövetségének (NAR) felmérése alapján azok az emberek, akik új otthon után néznek az USA-ban, a korábbiaknál jóval messzebb választanak lakhelyet. A medián értéke az átlagos távolságnak az elmúlt évben rekordot döntve, 80 kilométerre emelkedett. Tekintve a korábbi évek konstans, 25 kilométeres átlagát, a változás leírására az „emelkedett” talán nem is a legjobb szó. Inkább kilőtt.

Csakúgy, mint a világ legtöbb pontján, a pandémia az Egyesült Államokban is nagy szerepet játszott ebben. Az amerikaiak több mint egy évig a lakásaikba kényszerültek, és sokkal nagyobb szerepet kapott a home office. E két tényező arra sarkallta őket, hogy kijjebb költözzenek a város nyüzsgéséből és kertes házakban keressék a nyugalmat. Ezt olvasták ki egyes médiumok az adatokból. Miért hozták meg a lakásvásárlók igazából ezt a döntést? A nagyvárosokban szinte lehetetlen elérhető áron ingatlant venni.

Lássuk a medián lakásárakat a 10 legdrágább városban:

• New York City (New York): 850 793 dollár (332,9 millió forint)
• Los Angeles (Kalifornia): 971 257 dollár (380 millió forint)
• San Francisco (Kalifornia): 1 196 125 dollár (468 millió forint)
• Honolulu (Hawaii): 625 000 dollár (244,5 millió forint)
• Washington, DC (Washington): 678 689 dollár (265,5 millió forint)
• Boston (Massachusetts): 770,797 dollár (301,6 millió forint)
• San Diego (Kalifornia): 837 696 dollár (327,8 millió forint)
• San Jose (Kalifornia): 1,312,163 dollár (513,4 millió forint)
• Seattle (Washington): 825 126 dollár (322,8 millió forint)
• Miami (Florida): 542 218 dollár (212,1 millió forint)

Ömlenghetnek a médiumok arról, hogy az amerikaiak már bárhonnan dolgozhatnak, ezért annyira szabadok, hogy inkább a vidéki nyugalmat választják. A valóság azonban az, hogy még a floridai óriáskígyók és aligátorok sem tudnak olyan félelmetesek lenni, hogy az állam legnépesebb városában félmillió dollár alá nyomják az átlagos lakásárakat. Mindehhez ráadásul hozzájön, hogy a legtöbb metropoliszban körülbelül kétszer-háromszor annyiba kerül a megélhetés.

Természetesen, mint katalizátor, a koronavírus is hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak egyre messzebb költöznek. Méghozzá azzal, hogy a megnövekedett kereslet miatt az agglomrációkban szintén elszálltak az árak, így saját otthont venni már ott is sokaknak csak álom marad. Az egyetlen választás a kisvárosi élet, 80 kilométerre a munkahelytől, a családtól, a barátoktól és a kedvenc vendéglátóegységektől. Vigasztalhatja az amerikaiakat a tudat, hogy a home office – legalább – erre valamelyest lehetőséget biztosít.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

Az ipari termelés alakulását az ipari termelési érték (árváltozásoktól megtisztított) volumenváltozásával mérjük. Az ipari termelési érték az ipari tevékenység nettó árbevételének a saját termelésű készletek állományváltozásával korrigált összege.

A visegrádi országokban az ipar nemzetgazdasági súlya nagyobb, mint az uniós átlag, és az egyik legtöbb dolgozót foglalkoztató gazdasági terület. Így az ipari kibocsátás kiemelten fontos a rövid távú konjunktúramutatók közül.

A pandémia kitörését övező gyárleállások után az ipar teljesítménye viszonylag hamar helyreállt, 2021-ben azonban az ellátási láncok akadozása befolyásolta a termelést, különösen az autóipari központokban.

Az ipari termelés volumenindexe (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100%) Forrás: KSH

A gyógyszergyártás volumene a járvány begyűrűzését követően, 2020 márciusában több tagállamban megugrott A járvány első hullámakor lényegében leállt az európai járműgyártás, 2021-ben pedig a globális chiphiány fogta vissza a termelést

A gyógyszergyártás volumenindexe (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100%) Forrás: KSH

A járműgyártás volumenindexe (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100%) Forrás: KSH

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

A kormányzati szektor adóssága három fő összetevőből áll: készpénzből és betétekből, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokből, valamint hitelekből. A mutató számításánál az időszak végi, névértéken számított állományi értéket viszonyítjuk a GDP értékéhez.

A kormányzati szektor konszolidált bruttó adósságára vonatkozó maastrichti kritérium szerint az államadósság szintje nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 60%-át, ha pedig meghaladja, akkor megfelelő mértékben és ütemben kell csökkenteni ehhez a határértékhez. A járvány miatt ez a szabály időlegesen felfüggesztésre került.

A kormányzati szektor adóssága a GDP arányában (konszolidált, bruttó adósság) Forrás: KSH

2020-ban jelentős változást mutat a kormányzati adósság finanszírozási szerkezete: 2019-hez képest mindenhol növekedett a pénzügyi vállalatok részaránya, jellemzően a külföld rovására.

A kormányzati szektor adósságának finanszírozása szektorok szerint (a bruttó, konszolidált adósság arányában) Forrás: KSH

A S&P Global Commodity Insights elemzést készített a Financial Times számára, mely szerint az Egyesült Államokban működő, tőzsdén jegyzett olaj- és gázipari társaságok összesített nettó bevétele 200,24 milliárd dollárt tett ki 2022 második és harmadik negyedévében. A kimutatás, amely magában foglalja a legjelentősebb vállalatokat, a közepes méretű csoportokat, valamint a kisebb, független palatermelőket, az ágazat példátlanul sikeres évét vetíti elő.

Az iparág kirívóan magas nyereségét a szabad készpénzáramlás mértéke támasztja alá. Ez a kulcsfontosságú iparági mutató a szektor működési költségeinek és fő kiadásainak levonása után keletkezik.

Az idei év extra nyeresége a nemzetközi olajárnak referenciaértéket adó Brent nyersolaj árából is levezethető. A Brent átlagosan több mint 105 dolláros szintet ért el 2022 második és harmadik negyedévben. Ez jóval meghaladta az elmúlt öt évben tapasztalható átlagos 70 dollár/hordó árszintet. A 105 dollár/hordós átlagár azonban még így is komoly mérséklődést jelent a március eleji csúcshoz képest, amikor az olaj ára 140 dollár/hordó szintet ért el az ukrajnai háború kitörése után.

Az idei év nyereségét látva a tőzsdék arra késztették az olajvállalatokat, hogy lépjenek be a „tőkefegyelem új korszakába”. Azaz részesítsék előnyben a részvényesek hozamát a drága fúrási beruházásokkal szemben, így a részvénykibocsátás növelésével újabb befektetőket vonzhatnak magukhoz.

A Raymond James befektetési bank becslése szerint a világ 50 legnagyobb termelőjének tőkekiadása idén körülbelül 300 milliárd dollár lesz. Ez viszont még így is elmarad a 2013-as értéktől, amikor kétszer ennyit fizettek ki a vállalatok, és akkor voltak az ideihez hasonlóan magas szinten az árak.

Az olajvállalatok óriási bevétele ugyanakkor feldühítette a Fehér Házat, mert az emelkedő benzinárak növelik a lakosság elégedetlenségét. Joe Biden azzal vádolta a vállalatokat, hogy „profitálnak” Moszkva inváziójából. Az amerikai elnök kijelentette, amennyiben az olajvállalatok nem abba fektetik be a többletbevételüket, hogy növeljék az olajkitermelést és ezzel csökkentsék az árakat, arra fogja kérni a kongresszust, hogy vessen ki magasabb adókat a szektorra.

Egy váratlan adótörvény elfogadása nem valószínű Washingtonban, az Atlanti-óceán túloldalán azonban bekövetkezett. Brüsszel 33 százalékos „szolidaritási hozzájárulást” vezetett be az energiavállalatok többletnyeresége után, London pedig 25 százalékos „energianyereség-illetéket” rendelt el, ami így 65 százalékra emelte a nyereségadót 2025 végéig. Rishi Sunak, az Egyesült Királyság miniszterelnöke pedig azt fontolgatja, hogy 30 százalékra emeli az illetéket és meghosszabbítja 2028-ig.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

A kormányzati szektor egyenlege a kormányzati bevételek és kiadások különbségét viszonyítja a GDP értékéhez. Az anticiklikus költségvetési politika recesszióban serkenti, konjunktúrában visszafogja a gazdasági növekedést, ami az egyenleg alakulására is hatással van.

A kormányzati szektor hiánya a maastrichti kritériumok szerint legfeljebb a GDP 3%-a lehet. Ha egy tagállam nem tartja be a maastrichti határértékeket, az EU megindíthatja a túlzotthiány-eljárást, aminek keretében szankciókkal is ösztönözheti a tagállamot a megfelelő intézkedések megtételére. A járvány miatt ez a szabály időlegesen felfüggesztésre került.

2020 folyamán a járvánnyal összefüggésben a V4-országokban a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya megugrott, majd ez a folyamat 2021-ben megállt.

A kormányzati szektor egyenlege a GDP arányában (kiigazítatlan adatok) Forrás: KSH

A centralizációs ráta (a kormányzati szektor GDP-arányos bevétele) az EU-ban magasabb, mint a V4-országokban Az anticiklikus költségvetési politikák hatására 2020–2021-ben a kiadások jelentősen nagyobbak voltak, mint a járványt megelőző években, ami jelentős deficiteket idézett elő.

 A kormányzati szektor bevétele a GDP arányában Forrás: KSH

A kormányzati szektor kiadása a GDP arányában Forrás: KSH

Az orosz-ukrán háború, az EU-s szankciók és az azokat követő akadozó fosszilis tüzelőanyag-ellátás Európa-szerte komoly energiaválságot idézett elő. Az országok az energiabiztonság érdekében igyekeznek minél jobban növelni az atom-, szén-, olaj- és gázkitermelés mértékét, és úgy tűnik, ez alól a megújuló energia mellett rendületlenül, sokszor az energiabiztonság kárára kardoskodó Németország sem kivétel.

Bombaként robbant a hír, hogy Észak-Rajna-Vesztfália zöld kormánya nyolc szénturbinát ítélt halálra a Lützerath városa melletti Garzweiler lignitbánya bővítése érdekében. Az alternatív energia beáldozását a legalacsonyabb fűtőértékű kőszénért az északi tartományban a német RWE energiaipari vállalat azzal magyarázta, hogy az érintett nyolc turbina már bő 21 éve üzemelt, így a szélerőműpark elérte tervezett élettartama végét. Ennek kissé ellentmond, hogy a német Megújuló Energia Ügynökségnél (AEE) ezzel egy időben elismerték, ha a szélmotorok átmentek volna a teszteken – amelyeket nem végeztek el –, akár további 25 évig csatlakozhattak volna a hálózathoz.

A szélpark beáldozása a zöld energia legnagyobb szószólójától azért is érdekes, mert a lignitbányának, melynek most bővítést engedélyezett a német kabinet, elvileg 2023 végére teljesen le kéne állnia. Kevesebb mint egy évre kibővítik, hogy aztán bezárják, holott pontosan tudják, hogy a jelenlegi, évi 25 millió tonnás kitermeléssel 2045-ig elegendő barnaszén lakozik a földben? Mindenesetre Észak-Rajna-Vesztfália tartomány és az RWE továbbra is cserkészbecsszóra ígéri, hogy 2030-ig megszünteti a szénbányászatot. Finoman szólva is gyanús, hogy az a határidő jócskán kitolódik.

Németországban – ahol a legfőbb cél most az, hogy az áram előállításánál megspórolják a földgázt – 2022 októberének végén úgy tűnik a valóság utolérte, és földre kényszerítette a zöld politikát. A kőszén, még ha „csak” barna is, már többet ér a hangzatos ígéreteknél, amelyek korábban szavazók százezreitől nyertek értékes szavazatokat. De vajon hogy reagál majd a lakosság, amikor további intézkedések leplezik le a német kormány képmutatását?

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

A gazdasági hangulatindex (ESI) a gazdasági szereplők megkérdezésén alapuló mutató, a fogyasztók és az egyes ágazatok (például ipar, építőipar, kiskereskedelem) vállalkozásvezetőinek rövid távú várakozásait foglalja össze.

A pandémia alatt felértékelődött azoknak a mutatóknak a szerepe, amelyek követik a – megváltozott környezetben hektikussá vált – piaci hangulatot és a gazdasági várakozásokat. Az ESI 100 feletti értéke derűlátó, 100 alatti értéke pesszimista hangulatot jelez. A részindexek esetén a pozitív válaszok túlsúlyát 0 feletti, a negatív válaszokét az az alatti értékek jelölik.

A járvány begyűrűzésével a gazdasági hangulat 2020 áprilisában történelmi mélypontra került, azt követően az orosz-ukrán háború kitöréséig jelentős javulás következett be

Gazdasági hangulatindex (ESI) (szezonálisan kiigazított adatok)Forrás: KSH

Az ipari cégek a járvány első hullámát követően optimistábbá váltak, azóta a háború mellett az akadozó ellátási láncok és az energiaárak emelkedése is befolyásolta a várakozásokat A járvány kitörésével bizonytalanná vált gazdasági környezetben mindegyik visegrádi országban tartósan romlott a fogyasztói bizalmi index, amit az orosz-ukrán háború tovább mélyített

Ipari bizalmi index (szezonálisan kiigazított adatok) Forrás: KSH

A járvány kitörésével bizonytalanná vált gazdasági környezetben mindegyik visegrádi országban tartósan romlott a fogyasztói bizalmi index, amit az orosz-ukrán háború tovább mélyített.

Fogyasztói bizalmi index (szezonálisan kiigazított adatok) Forrás: KSH

Az orosz-ukrán háború kitörését követő Oroszországgal szembeni szankciók az ország oligarcháit is érzékenyen érintették. Az egyik legkellemetlenebb következményt számukra talán kedvenc játékszereik, a hatalmas jachtok elkobzása jelentette. A tengerjárók lefoglalása azonban nem csak a milliárdosoknak fáj, az akcióban érintett országok is megérzik.

Nem akármilyen költségeket igényel ugyanis egy szuperjacht fenntartása. Ahogyan a Bloomberg rámutat, legalább a legénység fele szükséges hozzá, hogy a kikötőben állomásozó monstrumban ne keletkezzen kár csupán azért, mert a sós vízben áll, és rendszerei nincsenek üzemben tartva.

Márpedig a háború kezdete óta a nyugati országok legalább tizenkettőt lefoglaltak a világ legnagyobb privát vízi járműveiből, mintegy 4 milliárd dollár értékben. Az orosz oligarchák elleni akció rendkívüli népszerűségnek örvend a lakosság körében, azt azonban kevesen tudják, hogy a szinte felfoghatatlan luxust biztosító gigahajók minőségét az általuk fizetett adóból őrzik meg.

Na, de mennyi is az annyi? A jelenleg San Diegoban állomásozó, 325 millió dollár értékű Amadea nevű szuperjacht éves fenntartási költsége például 10 millió dollár. A Crescent névre keresztelt, Spanyolországban lefoglalt, 600 millió dollár értékű 136 méteres csúcsmodell fenntartási költsége pedig évi 14,6 millió dollár.

Előbbi kettőhöz képest a 86 méter hosszú, Franciaországban dokkoló, 120 millió dollár értékű Amore Vero fenntartási költsége szinte eltörpül. Éves szinten „mindössze” 3,6 millió dollárba kerül vízen tartani. A három jacht karbantartására összesen 28,2 millió dollár. És ezekből van elszórva alsó hangon további kilenc.

Ha a Bloomberg által vizsgált különböző méretű hajókra költött összegekből átlagot vonunk, abból az következik, hogy a tucatnyi orosz tulajdonú vízi jármű közel 113 millió dollárt (44,4 milliárd forint) emészt fel az amerikai és az európai adófizetők pénzéből, és minden további lefoglalt szuperjacht átlagosan 9,4 millió dollárral (3,7 milliárd forint) dobja meg a számlát.

De legalább az orosz milliárdosoknak nem lesz mivel villogniuk…

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

A fogyasztóiár-index, mely az infláció mérésére szolgál, a lakosság által vásárolt termékek, igénybe vett szolgáltatások fogyasztói árainak havonkénti átlagos változását méri. A harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) az EU ajánlásait tükröző inflációs mutató, mely biztosítja az uniós országok közötti összehasonlíthatóságot.

Az árstabilitás elérése szükséges a fenntartható gazdasági növekedéshez, egyben a maastrichti konvergenciakritériumok egyike. A járvány alatt esetenként szűkülő kereslet mérsékelte az inflációs nyomást, a helyreállás azonban pluszkeresletet generált, így hozzájárult az árszint emelkedéséhez.

Az infláció a járvány kitörése után a visegrádi országok körében csökkenő tendenciát mutatott, részben az olaj világpiaci árának esése következtében, viszont 2022 márciusára az orosz-ukrán háború hatásai miatt mindenütt évtizedek óta nem tapasztalt szintre emelkedett.

A harmonizált fogyasztói árak változása (az előző év azonos hónapjához képest) Forrás: KSH

 A 2020. tavaszi csúcs után 2021 közepétől az uniós átlagnál többnyire gyorsabban emelkedtek az élelmiszerárak a visegrádi országokban.

Az élelmiszerárak változása (az előző év azonos hónapjához képest) Forrás: KSH

A járvány hatására mérséklődő energiaigény 2020-ban az energiaárak csökkenését okozta, ugyanakkor 2021-től a megugró kereslet és különösen a 2022 elején kitört orosz-ukrán háború miatti áremelkedés mértéke országonként – az eltérő árszabályozás függvényében – nagymértékben különbözött.

Az energiaárak változása (az előző év azonos hónapjához képest) Forrás: KSH

A legszegényebb brit egyetemista hallgatók mintegy fele fontolgatja az egyre növekvő megélhetési költségek miatt, hogy abbahagyja a tanulást – derült ki StudentBeans diákkedvezmény-szolgáltató felméréséből.

Az Institute for Fiscal Studies (IFS) gazdaságkutató intézet becslései szerint a brit egyetemisták 1100 fonttal (mintegy 521 ezer forint) járnak rosszabbul, ha az egyetemet választják a heti 30 óra munka helyett. Ez a legszegényebb leendő hallgatókat azzal fenyegeti, hogy kiesnek a felsőoktatásból, hiszen a magas infláció miatt a hallgatói támogatási hitel reálértéke folyamatosan csökken.

A hallgatóknak járó támogatási hitelt a család jövedelme és a tanulmányok helye alapján számolják ki Nagy-Britanniában. A diákok számára most nincs más lehetőség, mint munkát vállalni, habár az egyetemi évek fedezése egy részmunkaidős állással kiegészítve is nehézkes.

Egészen a közelmúltig a 2010-ben a háromszorosára emelt tandíj volt a brit diákok legnagyobb gondja, most ugyanezt a csoportot a megélhetési válság is sújtja. Olyannyira, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az egyetem egyre elérhetetlenebbé válik számukra.

Az oeosz-ukrán háború, illetve annak hatásai új valóságot idéztek elő Nagy-Britanniában. Korábban sohasem volt jobb választás minimálbérért elmenni dolgozni annál, hogy valaki egyetemre járjon.

A felsőoktatás még mindig jó befektetésnek számít hosszú távon, hiszen a diplomások általában többet kereshetnek. Vannak azonban olyan alternatívák, mint a szakképzés vagy a középiskola utáni azonnali munkába állás, amelyek egyre vonzóbbá válnak a szegényebb réteg számára.

Tizenhárom év, hacsak a mostani megegyezést a 2026-os felülvizsgálás során nem teszik semmissé, ennyi ideje maradt Európának, a világ egyik legnagyobb autóipari szereplőjének, hogy átstrukturálja kutatás-fejlesztés (K+F) részlegeit, és valahogy megpróbálja behozni tetemes lemaradását az amerikai és az ázsiai gépjárműgyártókkal szemben.

Ha ezt a hirtelen változást egy külső tényező vagy nagyhatalom kényszerítené rá az európai autóiparra (nyilvánosan), a szektorban mindenki tiltakozásba kezdene. Ez mégsem fog megtörténni, hiszen saját választott döntéshozóik vállalták, hogy megcsonkítják a gazdaság egyik legelevenebben lüktető szervét.

Ahogyan arról az Európai Bizottság saját, hivatalos oldalán is ír, az autóipar kulcsfontosságú Európa jólétéhez. Közvetlenül és közvetve 13,8 millió európai embernek ad munkát, ami a térség teljes foglalkoztatásának 6,1 százalékát jelenti. A gépjárművek közvetlen gyártásában 2,6 millió ember dolgozik.

A fenti adatokban kulcsfontosságú szerepet kapnak a belső égésű motorok, hiszen azok gyártásában Európa – különösen Németország – a világ egyik legjobbja. Ezzel szemben az már korábban is bebizonyosodott, hogy az elektromos autóknál a K+F terén a kontinens legnagyobb piaci szereplői is inkább a futottak még kategóriájába tartoznak, mint a piacvezetőébe. Ezen felül, a tagállamoknak további súlyos összegeket kell majd elkölteniük a villamos hálózatok fejlesztésére és az elektromos töltőállomások számának jelentős növelésére. Arról nem is beszélve, hogy ha már a karbonsemlegesség az irány, nem mindegy miből termelik ki az országok az áramot.

A karbonsemlegesség elérése 2050-ig nemes cél, és egyelőre úgy tűnik, teljesíthető is. Az azonban, hogy az EU ezt ismét egy olyan drasztikus döntéssel próbálja kierőszakolni, amelynek a gazdasága egyik kulcsszereplője látja kárát, újabb aggodalmakat kelt. Még az elektromos autógyártás mellett kardoskodó Egyesült Államok sem vállal ekkora kockázatot hazai pályán. Sőt, az amerikaiak nem is kötelezik a gyártókat a belső égésű motorok teljes eltörlésére, Joe Biden elnök agendáján az szerepel, hogy elképesztő mennyiségben talicskázza a pénzt az autóipari fejlesztésekbe és a villanyautó-vásárlást elősegítő programokba, hogy jó esetben 2030-ra az eladott új autók fele már elektromos hajtású legyen. Na meg persze, hogy ezt követően az amerikaiak újult erővel próbálhassák meg lenyomni Ázsia legjobbjait, és még nagyobb részesedést szerezzenek a piacon az európai gyártók kárára.

Az Európai Parlament döntése a térség autóiparára nézve olyan, mintha egy jó teljesítő élsportolónak írnának ki nyitott szívműtétet. Az egészségügyi állapota nem követelte meg a beavatkozást, a lábadozási idő következtében azonban már sosem lesz képes ugyanarra a teljesítményre, mint korábban.

A koronavírus-járványnak és az orosz-ukrán háborúnak továbbra is mély emberi, társadalmi és gazdasági hatásai vannak, az európai fogyasztók pesszimisták gazdasági kilátásaikat illetően. A McKinsey 2022. szeptember 23. és október 2. között végzett európai fogyasztói felmérése 1000 válaszadó véleményét gyűjtötte össze Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban.

A felmérés megerősíti a júniusban megfigyelt tendenciákat – különösen az inflációval kapcsolatos aggodalmakat, amelyek azóta egyre fokozódtak. A fogyasztói bizalom továbbra is alacsony, különösen Németországban és Franciaországban romlott.

Néhány érdekes elmozdulást azonban ezúttal is megfigyelt a elmérést végző cég:

• egyes ágakban visszatértek az üzletben történő vásárláshoz,
• az otthonról főzés és az otthoni munkavégzés a koronavírus-járványból eredő, leginkább megmaradt magatartásformák,
• több ember nyúl a megtakarításaihoz a mindennapi vásárlásokhoz,
• idén még a közelgő ünnepi szezon sem elég ahhoz, hogy a vásárlókat rávegye a költekezésre.

Ahogy arra a felmérés szerzői rámutatnak, a legtöbb embert aggasztják az emelkedő árak. Az európai fogyasztók 58 százaléka számára az infláció jelenti az első számú mumust. Ezt a félelmek listáján az ukrajnai háború, a szélsőséges időjárási események, a munkanélküliség és a politikai bizonytalanság követi.

A fogyasztók visszavesznek a költekezésből, és a megtakarításokhoz nyúlnak. A fogyasztók megfontoltan vásárolnak, és megfontoltan mérlegelik, hogy mit vásárolnak. Tízből közel négyen csökkentették a kiadásaikat a nem élelmiszer jellegű diszkrecionális cikkekre, szemben a júniusi egyharmaddal, míg több mint egyharmaduk a megtakarításaiból vett fel pénzt az alapkiadások fedezésére.

Az emberek a megfizethetőbb lehetőségeket választják. A pénztárcájuk nyújtása érdekében ötből három fogyasztó változtatott magatartásán az élelmiszerek és alapvető élelmiszerek vásárlásakor. Közülük csaknem 75 százalék alacsonyabb árú alternatívára, vagy egyes szupermarketek saját márkás termékeire váltott. Folytatódott a diszkontok felé történő migráció.

Az európai fogyasztók többsége nem tervezi kényeztetni magát a következő három hónapban, csak egynegyedük gondolkodik nyaralásban vagy wellnessben a közeljövőben. Tízből majdnem hét megkérdezett azt mondta, hogy a luxuscikkekből kevesebbet vagy egyáltalán nem tervez vásárolni. A költekezést leggyakrabban utazásra és éttermekre irányítják. A francia, spanyol és brit fogyasztók jellemzően jobban meg akarják húzni a nadrágszíjat, mint a többi európai ország lakosai.

A Covid19-járvány okozta körülmények a V4-országok gazdasági és társadalmi folyamataira is negatív hatással voltak. Ennek objektív értékeléséhez, illetve számbavételéhez azonban időben kellő távolság kellett. A KSH novemberre az Eurostat Recovery Dashboard mutatóit alapul véve gyártott statisztikát a gazdaságnak és a társadalomnak a pandémia előtti szintre történő visszatéréséről a V4-országok és az EU viszonylatában. Mi pedig az adatokat mutatjuk be,  több részletben. Amellett, hogy a KSH releváns mutatók tekintetében vizsgálja a pandémia előtti szintre való visszatérés megvalósulását, az elemzés kiegészítő információkkal árnyalja a főbb mutatók alapján tett megállapításokat.

A bruttó hazai termék (GDP) egy adott területen végső felhasználásra előállított termékek és szolgáltatások összesenje, termelési oldalról az egyes ágazatok hozzáadott értékének és a termékadók és -támogatások egyenlegének, felhasználási oldalról pedig a fogyasztásnak, a felhalmozásnak és a külkereskedelem egyenlegének az összege.

A GDP volumenváltozása mint a gazdasági teljesítmény alakulásának legáltalánosabban használt és egyik legfontosabb mutatója átfogóan és – a nemzetközi sztenderdeknek köszönhetően – összehasonlítható módon fejezi ki, hogy az egyes országok gazdaságára hogyan hatott a járvány, illetve az azzal összefüggésben hozott intézkedések.

A járvány előtt a V4-országok gazdasági teljesítménye az uniós átlagot meghaladóan bővült, a járvány hatására pedig kevésbé esett vissza, a mélypontot mind a négy országban 2020 II. negyedéve jelentette.

A GDP volumenindexe (szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok, 2015=100%) Forrás: KSH

Szlovákiában és Lengyelországban a háztartások fogyasztása, Magyarországon és Csehországban a bruttó állóeszköz-felhalmozás és készletváltozás GDP-n belüli aránya volt uniós átlag feletti 2021-ben.

A GDP megoszlása a felhasználási tételek szerint, 2021, Forrás: KSH

A V4-országok gazdasági szerkezetében nagyobb az árutermelő ágazatok és kisebb a szolgáltató szektor súlya, mint az unióban átlagosan.

A bruttó hozzáadott érték megoszlása nemzetgazdasági ágak szerint, 2021, Forrás: KSH

 Ingatlanbuborék, koronavírus miatti lezárások, csődbe ment vállalkozók, hiteltörlesztési válság – Kína gazdasága újra az összeomlás szélén. Legalábbis ez a narratíva járja körbe a világsajtót. 

Az Egyesült Államok gőzerővel dolgozik azon, hogy a világ második legnagyobb gazdaságát nemhogy egy sorban, de még csak egy lapon se említsék vele. Az amerikai aggodalmak fő okozója a Kínai Népköztársaság brutális ütemű növekedése. A narratívával ellentétben ugyanis a folyton „válságba” kerülő ország az elmúlt évtizedekben a világ termelési központjává, valamint a legnagyobb áruexportőrré nőtte ki magát. Kína feltörekvő piacból gazdasági nagyhatalommá vált, és egyre közelebb került legnagyobb vetélytársához.

Hogy állnak most a felek? A Világbank adatai szerint a nominális GDP tekintetében az Egyesült Államok még mindig komoly előnyben van 23 billió dollárral, de Kína 17,73 billió dolláros bruttó hazai terméke a harmadik helyen álló Japánéval (4,94 billió dollár) összevetve azt jelzi, csak két igazi nagyhatalomról beszélhetünk. A vásárlóerő-paritás esetében már 2017-ben megtörtént az előzés, azóta pedig a kínai (27,31 billió dollár) és amerikai (23 billió dollár) értékek között tovább nyílt az olló.

Badarság lenne azt állítani, hogy a mostani híreszteléseknek nincs alapja. Kína tényleg nehéz időszakot él át, nem szabad azonban elfeledni, hogy ennek nagyrészét – a kisebbik rosszat választva – szándékosan húzta magára. A zéró-Covid-politika, a hitelforrások elzárása túlköltekező ingatlanfejlesztők elől, valamint ezek következményei jelentősen hozzájárultak a növekedés lassulásához.

Az IMF korábbi prognózisa szerint Kína 2030 körül előzte volna be az Egyesült Államokat, mint a világ legnagyobb gazdasága, a jelenlegi számok alapján viszont ez az időpont minden valószínűség szerint kitolódik. Az 5 százalékos bővülési célkitűzéssel szemben az elemzők most éves szinten 2,5–3 százalékos növekedést várnak a keleti országban az évtized végéig.

Több sem kellett a nyugati médiumoknak, a Financial Times már az alábbi címmel közölt véleménycikket: „Kína gazdasága 2060-ig nem fogja megelőzni az Egyesült Államokat, ha megelőzi egyáltalán”. Hangzatos előretekintés, mely ismét sejteti, ki az úr a háznál. A valóság talajára lépve még csak megtippelni is nehéz, milyen helyzetben lábal majd ki Kína a jelenlegi nehézségek okozta gödörből, közel 40 évre előre jósolni azonban finoman szólva is merész vállalás.

Egyvalami biztos: amíg Kína GDP tekintetében el nem hagyja az Egyesült Államokat, a Nyugat gépezete mindent megtesz, hogy elkendőzze az amerikai előny olvadását.

Bár arra egyelőre nem derült fény, hogy a rövid és hosszú élettartamú mezőgazdasági gázok milyen árcédulát kapnak a jövőben, az ország vezetői szerint ahhoz, hogy 2050-re elérjék a karbonsemlegességet, az új-zélandi károsanyag-kibocsátás közel feléért felelős szektort kell szabályozni.

A fegyver csőre töltve, a mutató ujj már a ravaszon remeg. Újabb kormány készül lábon lőni országát a zöld politika jegyében. Tény, az ötmilliós lélekszámú Új-Zélandon mintegy 10 millió szarvasmarha és 26 millió juh szívja és szennyezi az emberek mellett levegőt, ez azonban nem véletlen, hiszen a szigetország jelentősen épít is ezekre a haszonállatokra. A hús- és tejtermékexport jelentős részét teszi ki a GDP-nek.

A legfrissebb, 2021-es adatok szerint Új-Zéland magasan világelső a tejexportáló országok között (a teljes tejexport mintegy 23,6 százaléka), a bárányhús kivitelében a második (24,8 százalék), míg a marhahús tekintetében a hetedik helyen áll (4,7 százalék). A három termék exportálásából éves szinten 13,54 milliárd dollár folyik be.

Ha az új adóztatás életbe lép az több szempontból is hátrányosan érintheti az ország gazdasági növekedését, a gazdákat, a mezőgazdasági dolgozókat, a külföldi importőröket és végső soron az átlagembereket. Az extra járulékok miatt a gazdák kénytelenek lesznek árat emelni, ami – főleg a tej és a bárányhús esetében – mind a hazai, mind a külföldi piacokon drágulást okoz.

Lesz, aki az áremeléssel együtt az állomány redukálásáról is dönt majd a költségoptimalizálás érdekében. Azok pedig, akik így sem tudják fenntartani működésüket, lehúzzák a rolót. Utóbbi két esetben a kínálat csökkenése mellett szintén komoly tényezővé lép majd elő a munkanélküliségi ráta. Mezőgazdasági szakembereket és szakmunkásokat kellene majd más szektorokban elhelyezni egy olyan munkaerőpiacon, ahol a 2022 júniusi adatok szerint így is 9,2 százalékos a kihasználatlan munkaerő. A golyó átmegy a lábon, a vér pedig beborítja az ország lakosait.

Összegezve, egy újabb zöld törvényjavaslat lett benyújtva, amelynek gazdasági szempontból nem sok értelme van, de még a kibocsátáscsökkentési oldaláról is vitatható a létjogosultsága. Ha ugyanis a helyi gazdák becsődölnek, a környező országokban tömhetik be a lyukakat a piacon. Vagyis Új-Zéland úgy indul el a karbonsemlegesség felé, hogy bár kibocsátását lejjebb nyomja, a világot ezzel nem teszi jobbá. Csak a közembereket sodorja nehéz helyzetbe.

Az orosz–ukrán háború következtében megnövekedett költségek bizony a cégeket is érzékenyen érintik, ezért szinte minden területen áremelkedés tapasztalható. Ennek is köszönhető az, hogy 40 éve nem látott mértékeket ölt az infláció Európában.

Az áremelésnek is vannak azonban tisztességes, nem túl tisztességes és aljas módjai. Az első csoportba tartoznak azon vállalatok, amelyek egyszerűen a működési és beszerzési költségek növekedését hárítják át a vásárlókra. Persze ebben az esetben is fennáll a kérdés, vajon nem lenne-e érdemes inkább a profitmarzsból engedni pár százalékot a brutális áremelések helyett, de itt legalább tisztán látja a fogyasztó, mennyivel kell többet fizetnie, ha meg akarja venni az adott terméket.

A második csoport tagjainak korrektségi mutatójának már jóval nagyobb a kilengése. Ezek a cégek zsugorflációval védekeznek az elszálló költségek ellen. Mivel félnek, hogy egy áremelés esetén a vásárók egy része lemondana termékükről vagy konkurens márkát választana, ők inkább a kiszerelést vagy annak tartalmát csökkentik. Ez a jelenség terjed most leginkább Németországban, ahol egyre több a vásárlói panasz. Ugyanazon árak mellett az 500 grammos margarinból 400 grammos került a polcokra, a 150 grammos chipsből 25 gramm vált köddé, míg a 200 grammos mogyoróvajból 20 gramm illant el. Ez az egyes termékek áraihoz viszonyítva 25, 20 és 11 százalékos rejtett áremelésnek felel meg.

Bár a módszer nem ütközik törvénybe, valahogy ezzel egyik gyártó sem parádézik úgy, mint amikor vakító piros csíkkal ott díszeleg a csomagolás tetején a „20% GRATIS” felirat. Az előírásoknak eleget téve a zacskó vagy a konzerv alján finoman jelzi a nettó tömeget, bízva abban, hogy a fogyasztó szemmértékre nem tudja megállapítani a különbséget, és megszokásból bedobja a terméket a kosárba. Ilyen helyzetben a vásárlók segítségére szolgál, hogy az ártáblákon kötelező viszonyítási alapként megjeleníteni az egységárat, ezáltal könnyebb meghatározni, mely cég, mennyit drágított az árucikkén.

A harmadik csoport skimpflációval védekező versenyzői már ezt sem bízzák a véletlenre. Ők a termékek minőségén rontanak, ezzel spórolva az alapanyagokon és gyártási költségeken. A virsli vagy állateledel hústartalma alacsonyabb, a toalett papír kisebb vagy vékonyabb lesz – esetleg mindkettő. Ez a stratégia az Egyesült Államokban is hódít. Egy amerikai tv-csatorna beszámolója szerint az elmúlt évben volt olyan vaj, melynek az egyik legfontosabb összetevőjét, a növényi olajat 64 százalékról 39 százalékra csökkentették, míg egy csirkemell alapú készételnél a fehérjetartalmat 39 grammról 33-ra redukálták.

A különbséget a legtöbb esetben nagyon nehéz megállapítani, csak annak a maroknyi fogyasztónak sikerül, aki rendkívül tüzetesen átnézi a csomagolást, vagy betéve ismeri a termék összetevőit és azok arányát. A változás csak a felhasználás során tűnik fel, ha egyáltalán feltűnik, ezzel azonban a skimpflációt alkalmazó cégek stabil vásárlói bázisukat kockáztatják. Mert ha valamit az emberek ki nem állhatnak, az az, ha átverik őket.

Idővel eldől, megérte-e szemfényvesztéshez nyúlni a „szimpla” áremelés helyett.

Bár a netes forgalom korábban is évről évre stabilan növekedett, a legtöbb cég azt prognosztizálta, hogy a pandémia nyitotta féreglyukon keresztül a szektor öt évet ugorhat az időben. A teória egyszerű volt: ha az emberek megtapasztalják az online vásárlás kényelmét, miért térnének vissza a boltokba? A vállalatok vezetői olyannyira biztosak voltak a pénzesőben, hogy „fogadásokat kötöttek”. Előre növelték a raktárkészleteket, tömegével vették fel az új munkavállalókat, és bővítették amúgy is színes kínálatukat. Mint 2022-ben kiderült, ez nagy hiba volt.

Az eladások megcsappanása következtében szeptemberben a legnagyobb vállalatok súlyos veszteségeket szenvedtek a tőzsdén. Az amerikai székelyű Amazon részvényeinek értéke 32 százalékkal csökkent, míg a szintén tengerentúli Shopify 80 százalékot zuhant. Az európai cégek sem jártak jobban, az Asos és a Bohoo Group több mint 70 százalékos visszaesést könyvelhetett el.

Könnyű lenne az online szektor hatalmas deficitjét a jelenlegi gazdasági helyzetre fogni, de nem fedné a valóságot. Tény, az orosz-ukrán háború kirobbanását követő infláció 40 éve nem látott mértékeket ölt az Egyesült Államokban és Európában, az adatok mégis azt mutatják, hogy a vásárlási kedvet ez eddig nem befolyásolta számottevően.

Mi történt valójában? Több tényező is befolyásolta a vásárlókat, az egyik legfontosabbat azonban a szemellenzős cégek nézték be: a kényszerből növekedett a kereslet idővel elillant. Amint a koronavírus-szabályzások enyhültek és a boltok kinyitottak, az addig elszigeteltségben élő fogyasztók örömmel tértek vissza régi szokásaikhoz. Egy amerikai tanulmány szerint a tíz legnagyobb egyesült államokbeli üzletláncban a pandémia előtti, 2019-es átlaghoz képest 2,7 százalékos forgalomnövekedés következett be. Mert hiába a 2,14 milliárd online shoppingoló (2021-es adat), sokan még mindig szeretik felpróbálni a ruhákat, kézbe venni a kütyüket vagy megnézni az élelmiszerek szavatossági idejét.

Az új belépők is tovább nehezítették a nagyhalak dolgát. Az e-kereskedelmi weboldalak száma 9,7 millióról 26,2 millióra ugorva, 170 százalékkal emelkedett az elmúlt két évben. Az egyre telítettebb piacon a verseny intenzívebbé vált, a reklámzaj pedig minden korábbinál nagyobb mértéket öltött az online térben.

Az e-kereskedelmi szektor szempontjából alapvetően nem történt tragédia, rövid időutazása után visszatért a jelenbe, arra a szintre, ahol az eredeti becslések szerint tartania kellene. A költséges fogadások azonban itt ütköztek ki igazán, hiszen a vállalatok jóval magasabb szintű keresletre rendezkedtek be a pandémia kezdetén. Jöhetett tehát a költségoptimalizálás. Az elmúlt hónapokban a Shopify ezer alkalmazottnak intett búcsút, míg az Amazon megszüntette távgyógyászati szolgáltatását, egy kivételével bezárta az összes amerikai hívásfogadó központját, és eladta új raktárhelyszíneinek egy részét. Mindemellett a kereskedelmi szférában mindkét cégnél szünetel a munkaerőfelvétel.

Egyelőre nem tudni, hogy a pandémia pontosan hogyan változtatta meg a vásárlói szokásokat, az azonban már bebizonyosodott, hogy a többváltozós egyenletet kisiskolás matekfeladattá egyszerűsítő vállalatok óriási bakot lőttek. Az is körvonalazódni látszik, hogy a jelenlegi energia- és élelmiszerárak mellett az átlag fogyasztó elsőként a luxuscikkekre fordított összeget fogja megvágni, ami az év legerősebb időszaka, a karácsonyi nagybevásárlás előtt újabb övön aluli ütés lehet az e-kereskedelmi cégeknek.

Nem nehéz megjósolni, mi fog történni a következő hónapokban. A kétségbeesett online kereskedők előrehozott akciókkal és kihagyhatatlan leárazásokkal próbálják majd oldalaikra irányítani a fogyasztókat, hogy aztán jól elhelyezett termékmegjelenítéseikkel további impulzusvásárlásokra késztessék őket. Azoknak, akiknek fontos szemponttá lépett elő a költséghatékonyság, az utolsó negyedévben kell majd a legjobban odafigyelniük.

Mikor jön el a teljesen önvezető járművek kora? Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 2014 óta minden évben azt mondja: jövőre, az autópályákon legalábbis biztosan. A világ egyik legnagyobb technológiai vizionáriusának tartott üzletemberének is nehezére esik beismerni a tévedését.

A mesterséges intelligencia zászlóhordozóinak ugyanis rá kellet jönniük, a gépeket kifejezetten nehéz vezetni tanítani, sőt, hozzájuk képest a Homo sapiens a biztosítók álmainak netovábbja. Az internet hemzseg a kompromitáló felvételektől: falba csapódó járművek, elütött bábuk és halálos autópályabalesetek rettentik el az embereket az MI használatától az utakon.

Több mint egy évtizednyi fejlesztés, és a szektorba ölt több mint 100 milliárd dollár után ugyanis az önvezető autók még mindig gyerekcipőben járnak. Egy kellemes tavaszi délutánon még csak-csak megoldják a feladatot – ha épp egyetlen galamb sem repül el mellettük rossz irányból –, esőben és hóviharban azonban már megzavarodnak az érzékelők, és elfogy a tudomány. A legfőbb probléma, hogy nincs két ugyanolyan út és szituáció, így a gépi tanuló algoritmusoknak (deep learning) minden egyes szituációt minden egyes helyen többször is meg kell tapasztalniuk, hogy utána működőképes megoldásokkal álljanak elő.

Ha ez nem lenne elég, még ott van az a probléma, amit a szakma csak úgy hív „védtelen balkanyarok”, vagyis, ahogyan arra a Bloomberg is rámutat, a balkanyarok. De semmi vész! A szakértők szerint ez a gond csak akkor áll fenn, ha az autónak a szembejövő forgalommal is kalkulálnia kell…

A fejlesztések totyorogva haladnak, és ennek hatását az iparág legfontosabb szereplői az utóbbi években komolyan megérezték. A piacvezető Waymo LLC értéke a 2018-as 175 milliárd dollárról 30 milliárd dollárra zuhant, de hasonló sorsra jutottak a szektor legígéretesebb cégei, így a Drive.ai, Voyage, Zoox, Uber self driving és az Aurora Innovation Inc. is. Utóbbi csak tavaly 85 százalékos visszaesést szenvedett el. A kisebb cégek felkészültek arra, hogy beolvasztják őket az óriások.

A vállalatok elképesztő összegeket fektettek eddig a robotsofőrök lehetőségébe, így esélytelen, hogy elengedjék. Hiszen, ha egyszer tényleg sikerül a teljesen önvezető autót összehozni, az a fuvarozástól kezdve a személyszállításon át az autópiacig mindent át fog írni. A futurisztikus vágyálom – további százmilliárdok elköltése után – kétségtelenül megvalósul valamikor, a kérdés csak az, a gyermekeink, az unokáink vagy a dédunokáink élvezik-e majd az előnyeit.

Az ezredforduló generációja éveket töltött azzal, hogy a hátizsákos kirándulásoktól kezdve a fapados tengerparti nyaralásig mindent kiposztolt a közösségi oldalakra, kedélyesen beköltözött szülei
lakásának padlásterébe, eltolta a házasságkötés időpontját és gyermekvállalás kérdéskörét. A liberális életmód magazinok ontották ehhez a szingli élet ideológiáját, de komoly gazdaságtan is épült erre. A sharing economy, – magyarul közösségi gazdaság – ehhez gazdasági elméletet is biztosított. Olyan gazdasági és szociális rendszer vizionált, amely az árukhoz, a szolgáltatásokhoz, az adatokhoz és a tudáshoz közösségi hozzáférést tesz lehetővé. A felhasználóknak nem kell birtokolnia, vásárolnia semmit maguknak. Csak abban a pillanatban és kizárólag addig fizetnek érte, amíg szükségük van rá.

Ez a generáció mostanra felnőtt.

Úgy tűnik a 30-as éveikben tisztességesen fizető munkahelyekkel a hátuk mögött vásárolni kezdtek. Autókra, házakra és szinte mindenre költenek, ami egy kényelmes élethez kell. A pandémia idején az irodaépületekből az otthonokba tevődött át a székhely, így egyre többekben megszilárdult a vágy arra is, hogy valódi otthonuk legyen, ami minden igényt kielégít. Sokak közülük végül mégiscsak házasságot kötöttek, és jöttek a gyerekek. A világjárvány vízválasztó pillanat volt az életükben: a megtakarításaikkal kapcsolatban elkezdtek kétségbeesetten aggódni és végül hosszú távú vagyonteremtésbe kezdtek. A tavalyi esztendőben a pénzintézetekhez benyújtott lakásvásárlási hitelkérelmeket megvizsgálva kiderül, több mint a felét az ehhez a korosztályhoz tartozók igényelték és több új autót vásároltak, mint bármely más korcsoport.