A kamatláb visszavág
Az euróövezet gyorsított összetett beszerzésimenedzser-indexe (bmi) júniusban 50,3 pontra csökkent az előző havi 52,8 pontról. A friss eredmény pedig igencsak elmaradt az elemzők által várt 52,5-től. Mint ismert, az 50 feletti bmi-érték az aktivitás bővülését, az 50 alatti pedig a csökkenését jelzi.
„Bár az energia- és ellátási láncokkal kapcsolatos aggodalmak tavaly év vége óta enyhültek, júniusban tovább fokozódtak a kereslet növekedésével kapcsolatos aggodalmak, különösen a magasabb kamatlábak hatása, valamint az ebből eredő recessziós lehetőségek mind a hazai, mind a távolabbi piacokon” – áll a felmérést végző S&P Global közleményében.
Chris Williamson, az S&P Global Market Intelligence vezető üzleti közgazdásza a CNBC-nek nyilatkozva „aggasztónak” nevezte a számokat.
„A magasabb kamatlábak, a megélhetési költségek emelkedése, mindezek kezdik kivetni a hatásukat” – mondta.
Az Európai Központi Bank az elmúlt 12 hónapban folyamatosan emelte a kamatlábakat az infláció csökkentésére tett erőfeszítései során. A magasabb kamatlábak azonban magasabb költségeket eredményezhetnek a vállalatok számára az egész blokkban, és így gyakran a termelés hátráltató tényezőjévé válnak.
Országonkénti bontásban a Németországból származó adatok szintén lassulást mutattak Európa legnagyobb gazdaságában. A német gyorsított összetett bmi júniusban 50,8-ra csökkent a májusi 53,9-ről. Ez szintén elmaradt a piaci várakozásoktól.
„Ezek az adatok összhangban vannak azzal a véleményünkkel, hogy a németországi GDP (bruttó hazai termék) növekedése a második és harmadik negyedévben is visszafogott marad, miután a gazdaság technikai recesszióba került” – közölte Claus Vistesen, a Pantheon Macroeconomics vezető euróövezeti közgazdásza a cég ügyfeleinek intézett üzenetében.
Németország 2023 első három hónapjában technikai recesszióba került, miután a tavalyi utolsó negyedéves 0,5 százalékos visszaesést követően újabb 0,3 százalékkal zsugorodott.
Hasonló volt a helyzet Franciaországban is, ahol az összetett bmi a májusi 51,2-ről 47,3-ra süllyedt, jóval a várt 51 alá. Ez az eredmény elsősorban a szolgáltatási szektor gyengélkedésének volt köszönhető.