A thaiföldi gazdákon múlhat most a rizs ára

A világ második legnagyobb rizsexportőre arra ösztönzi a gazdákat, hogy a vízgazdálkodás érdekében kevesebb rizst ültessenek. India exporttilalmát követően ez a fejlemény tovább borzolhatja a kedélyeket a rizspiacon.

Thaiföldet csapadékhiányos időjárás sújtja. A fogyasztásra szánt vízzel való takarékoskodás érdekében a Nemzeti Vízügyi Hivatal (ONWR) felszólította az ország gazdálkodóit, hogy térjenek át „olyan növények ültetésére, amelyek kevesebb vizet használnak és gyorsan betakaríthatók”.

Az összesített csapadékmennyiség mintegy 40 százalékkal kevesebb a normálisnál, ami vízhiánnyal veszélyeztet – közölte Surasri Kidtimonton, az ONWR főtitkára a thaiföldi nemzeti vízügyi hivatal által kiadott közleményben.

Kidtimonton szerint az ország vízgazdálkodásának „a fogyasztásra szánt vízre”, valamint „a főként évelő növények termesztésére szánt vízre” kell összpontosítania. Az évelő növények olyan növények, amelyek a betakarítás után visszanőnek, és az egynyári növényekkel ellentétben nem kell őket minden évben újratelepíteni. Az ország egyik legfontosabb exportcikkeként számon tartott rizs azonban az utóbbi kategóriába tartozik.

A termesztett nyers rizs minden kilogrammjához átlagosan 2500 liter vízre van szükség. Ehhez képest az alternatív növények, mint például a köles, 650-1200 liter vizet igényelnek ugyanahhoz a betakarított mennyiséghez.

A rizspiacon kialakuló problémákat tovább tetézi, hogy India a múlt hónapban betiltotta a nem basmati fehér rizs exportját, a kormány szerint a lépés célja a „megfelelő kínálat” biztosítása volt a hazai piacokon.

India a világ vezető rizsexportőre, és a globális rizskereskedelem 40 százalékát adja, a tilalom várhatóan milliókat érint.

A rizs globális ára tovább emelkedhet abban az esetben, ha a thaiföldi rizstermelés jelentősen csökken az előző évhez képest. Azt azonban még nem tudni, hogy a thaiföldi gazdák követni fogják-e az irányelvet.

A thaiföldi gazdák a jelenlegi magas globális rizsexportár-környezet miatt még mindig dönthetnek úgy, hogy rizst termesztenek” – mondta Oscar Tjakra, a Rabobank vezető elemzője a CNBC-nek.

Nehéz pillanatban érkezhet az újabb drágulás. A rizs ára már most is évtizedes csúcson mozog, részben a szűkebb kínálat miatt, mivel vonzó alternatívává vált az orosz-ukrán háború kirobbanását követő gabonahiány miatt.