A türelem gigaprofitot terem
A British Gas anyavállalata, a Centrica közölte, hogy a cég egyszeri tételek nélküli eredménye 969 millió fontra emelkedett az egy évvel korábbi 98 millió fontról.
A növekedés nagy része azonban nem a magas energiaárakból származó kereskedelmi nyereségnek köszönhető, hanem annak, hogy a brit energiaszabályozó hatóság, az Ofgem árplafonja révén vissza tudták nyerni a korábbi kereskedelmi veszteségeket – írják közleményükben.
A Centrica szerint az év első hat hónapjában a profit mintegy 500 millió fonttal emelkedett. Magyarázatuk szerint az összeg nagy része gyakorlatilag egyfajta kompenzáció azért, mert egy évvel korábban veszteséggel kellett energiát vásárolniuk.
A váratlan bevétel segített a vállalatcsoport abban, hogy az időközi osztalék 33 százalékos megemelését javasolja. A Centrica részvényeinek értéke több mint 4 százalékkal nőtt.
A vállalat 2,1 milliárd font korrigált működési nyereségről számolt be, ami jelentősen magasabb a tavalyi év azonos időszakában elért 1,3 milliárd fontnál. Mindezt annak ellenére sikerült összehozni, hogy az időközben bevezetett szolgáltatói korlátozások miatt a háztartási számlákon 250 millió fontot tettek ki a nagykereskedelmi energiaveszteségek.
Az energiaipari cégek profitmarzsát tavaly az orosz-ukrán háború nyomán megugró nagykereskedelmi árak miatt csökkentették. Hiába estek azonban azóta az olaj- és földgázárak jelentősen, az energiaárak felső határa továbbra is 1000 fonttal a járvány előtti átlag felett van.
A jelenlegi szint olyan prémium profitot tartalmaz, amely lehetővé teszi a beszállítók számára, hogy a tavalyi veszteségek egy részét visszanyerjék, és megelőzzék a beszállítók esetleges újabb csődhullámát.
Az ágazati szakértők előrejelzése szerint a következő téli hónapokban az éves átlag 2000 font körül marad, ami a magas élelmiszerinflációval karöltve tovább növeli a brit háztartások költségvetésére nehezedő nyomást.
Az Ofgem szóvivője elmondta: „Négy év veszteséges működés után az energia kiskereskedelmi ágazat várhatóan ismét nyereséges lesz. Az idei év első felében az energiakiskereskedelmi ágazatban várható nyereség egyszeri alkalom, mivel a szolgáltatók visszanyerik az elmúlt években a koronavírus és az orosz-ukrán háború következtében felmerült jelentős költségeik és veszteségeik egy részét”.
Hozzátette, arra számítanak, hogy a nyereségszintek a továbbiakban jelentősen visszaesnek az árplafon által megengedett „ésszerű és szerény szintre”.