Amerikai álom? – A munkavállalók visszavették a hatalmat
Az amerikai kormány egy éve kampányt folytat a munkaerőpiac lehűtésére, ami sok álláskereső számára kedvező környezetet teremtett.
Májusban az elbocsátások száma enyhén csökkent, és a munkaadók több munkavállalót vettek fel – derül ki az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala által havonta kiadott, az álláslehetőségekről és a munkaerő-forgalomról szóló felmérésből.
Az amerikaiak is nagyobb számban mondtak fel munkahelyükön a jelentés szerint. Mivel a legtöbb alkalmazott új lehetőség miatt távozik, a növekedés azt jelzi, a munkavállalók egyre jobban bíznak abban, hogy jobb kedvezőbb állást találhatnak maguknak.
Bár a vállalkozások munkaerő iránti keresletének barométereként szolgáló, betöltetlen álláshelyek száma májusban mintegy 500 ezerrel csökkent, még így is jóval a koronavírus-járványt megelőző szint felett maradt.
Összességében az álláslehetőségek és a felmondások 40 százalékkal, illetve 15 százalékkal magasabbak, mint a pandémia előtt voltak, míg az elbocsátások 21 százalékkal csökkentek havi szinten, ami egy kifejezetten rugalmas munkaerőpiacra utal.
Az ADP bérszámfejtő cég közölte továbbá, hogy júniusban 497 ezerrel nőtt a munkahelyek száma a magánszektorban, ami jócskán felülmúlta a korábbi, 220 ezres becslést.
Mindent egybevetve a munkavállalók példátlan befolyásra tettek szert, amikor az amerikai gazdaság 2021 elején újraindult. Az alkalmazottak rekordszámban kezdtek el felmondani, a bérek pedig ennek köszönhetően az elmúlt évtizedek leggyorsabb ütemében nőttek.
Nem minden munkavállaló örülhet azonban, a közgazdászok szerint vannak gyenge területek.
Az információs szektorban (amelybe a technológiai és médiavállalatok tartoznak) például májusban 6 százalékkal több elbocsátás és 17 százalékkal kevesebb felmondás történt a járvány előtti szintekhez képest.