Bedarálja a béremeléseket a brit infláció
A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal felmérése alapján azok, akik az elmúlt időszakban nem tudtak élelmiszert vásárolni, leginkább jótékonysági szervezetek által támogatottak, egyedülálló szülők, valamint segélyben vagy pénzügyi támogatásban részesülők voltak. Szintén nagyobb valószínűséggel küzdöttek az élelmiszerekkel kapcsolatos költségekkel az albérletesek és a fogyatékkal élő felnőttek.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint a brit élelmiszerár-infláció 18,3 százalékos, ami jóval magasabb, mint a 8,7 százalékos általános infláció a szigetországban.
A felmérés feltárta, hogy a 25 és 34 év közötti fiatal felnőtteknél általában nagyobb volt a pénzügyi kiszolgáltatottság kockázata, mint a 75 év felettieknél.
Az albérletesek nagyobb valószínűséggel számoltak be problémákról a lakhatási költségek kifizetésében. Míg a jelzáloghitelesek több mint egynegyede (28 százalék) azt mondta, nehezen fizeti ki a törlesztőrészletet, addig a bérlők 43 százaléka számolt be arról, hogy mérsékelt vagy komoly gondjai akadtak a lakbér előteremtésével.
Az albérletesek átlagosan a rendelkezésre álló jövedelmük 21 százalékát költötték bérleti díjra, szemben a jelzáloghitelesek 16 százalékával – közölte a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal.
A jelzáloghitelt fizetőkhöz képest a bérlők kevesebbet költöttek élelmiszerre és alapvető szükségletekre, valamint nagyobb valószínűséggel fogytak el az élelmiszereik és voltak elmaradásban a rezsiszámlákkal.
Az élelmiszerszegénység hatását az ország élelmiszerbankjainak tevékenysége is jól szemlélteti. Tavaly közel hárommillió sürgősségi élelmiszercsomagot osztottak ki, ami 37 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest.
A hivatalos adatok szerint az Egyesült Királyságban a bérek növekedése rekordmagas, 7,3 szinten áll, de a keresetek még mindig nem tudják felvenni a versenyt az inflációval, így a reálbérek továbbra is lejtmenetben vannak az országban.