Elháríthatatlan a nyugdíjválság az Egyesült Királyságban

Három felnőttből legalább egynek anyagi nehézségei lesznek a nyugdíjba vonulást követően az Egyesült Királyságban.

A Scottish Widows életbiztosítási és nyugdíjtársaság kutatása szerint a 22 és 65 év közötti brit felnőttek mintegy 35 százaléka kockáztatja, hogy nyugdíjas korában „a szükséges minimumnál kevesebbel kell majd számolnia”, hogy kifizethesse az alapvető szükségleteket.

Az előrejelzés alapján a britek közül sokan még nyugdíjas korukban is lakbért fognak fizetni, ráadásul a munkavállalókra nehezedő nyomás az infláció és az emelkedő kamatlábak miatt idén csak fokozódott.

A Scottish Widows éves elemzése szerint a felnőttek 18 százaléka nyugdíjas korára a „minimalista” életmódra tervez, amely éppen csak fedezi az olyan alapvető költségeket, mint például a számlák.

A férfiak átlagosan 19 ezer font jövedelemre számíthatnak évente a nyugdíjba vonulásuk után, míg a nőknél a középérték 12 ezer fontot jelent. Összességében minden harmadik britnek szembe kell néznie a rideg valósággal, hogy nyugdíjas korában nehezen fog megélni.

A kutatás a Scottish Widows megbízásából készült YouGov-felmérésen alapul, amelyben több mint ötezer brit felnőttet kérdeztek meg a nyugdíjas évekre való felkészülésükről és a munka utáni életükkel kapcsolatos elvárásaikról.

A becslések szerint a felnőttek további 36 százaléka valószínűleg „kényelmes” életmódot folytathat majd, elegendő készpénzzel az olyan luxuskiadásokra, mint a nyaralás, míg a fennmaradó 11 százalék „mérsékelt” élethelyzetet fog tapasztalni nyugdíjas korában.

Phil Brown, a People's Partnership munkahelyi nyugdíjszolgáltató politikai igazgatója elmondta: a következő tíz évben és az azt követő időszakban bekövetkező nyugdíjválság lehetősége önmagában nem hárítható el.

Az életszínvonal-válság lehetetlenné teszi az azonnali cselekvést, de a következő néhány évet arra kell felhasználnunk, hogy kitaláljuk, hogyan oldjuk meg az alultakarékosság nagyon is valós problémáját” – tette hozzá.

A Scottish Widows rámutatott a fogyatékkal élők kilátásai közötti éles egyenlőtlenségre is, akiknek – mint közölték – átlagosan a szélesebb népesség jellemző jövedelmének mintegy 61 százalékából kell gazdálkodniuk.