Nem minden ziccerből lesz gól

A brit miniszterelnök januárban, egyik szemével a 2024-es országgyűlési választásokat szem előtt tartva, az infláció felére csökkentését ígérte az év végéig. Akkoriban az árszínvonal emelkedése éves szinten 10,1 százalékon állt. Tekintettel arra, hogy a legtöbb közgazdász korábbi előrejelzése szerint az energiaárak növekedése okozta sokk lecsengésével ez alapvetően megtörtént volna, a célkitűzés nagy ziccernek tűnt, így Sunak célba is vette a kaput.

A májusi fogyasztóiár-index azonban 8,7 százalék volt, nem változott az azt megelőző hónaphoz képest, míg a maginfláció – amely nem tartalmazza az ingadozó energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat – 31 éves csúcsot döntött, 7,1 százalékra emelkedett.

A bónuszok nélküli éves átlagos bérnövekedés szintén történelmi mértékben gyorsult, 6,7 százalékról 7,2 százalékra nőtt a február-áprilisi időszakban, miközben a munkaerőpiacon továbbra is a vártnál nagyobb a pangás, és az Egyesült Királyságban egyedülálló módon megugrott a hosszú távú betegállomány is.

Eközben a gazdasági növekedés szinte stagnál, a brit államadósság pedig 1961 márciusa óta először lépte át a bruttó hazai termék 100 százalékát.

Az Egyesült Királyság központi bankja (Bank of England) júniusban ismét felgyorsította a kamatemelések ütemét, 50 bázisponttal 5 százalékra emelve a jegybanki alapkamatot, tovább fokozva a jelzáloghitel-válsággal kapcsolatos félelmeket.

Az adatokból megállapítható, hogy „két világ” legrosszabb gazdasági hatásai érték az elmúlt időszakban a briteket. Ott volt az amerikai típusú munkaerőpiaci sokk, és az Európán végig söprő energiaválság, utóbbi ráadásul hatványozottan érintette őket.

A májusi magas inflációs rátát követően Simon French, a Panmure Gordon vezető közgazdásza úgy véli, az Egyesült Királyság problémái „elsősorban Moszkvában, de nem kizárólag Moszkvában keletkeztek”, hozzátéve, hogy a Brexit a mostani helyzetben is szerepet játszik.

„A munkaképes korúak inaktivitása 4,5 százalékkal nőtt a Brexit óta, miközben az összes többi G7-országban, talán az Egyesült Államok kivételével, az inaktivitás csökkent, így a gazdaság kínálati oldalának károsodása szempontjából – ami a maginflációt magasabbra hajtja – valóban kiugrónak tűnik a brit adat” – fogalmazott. French ugyanakkor elismerte, Sunak narratívájában is van igazság, miszerint az Egyesült Királyságot – a kontinens többi országához képest – aránytalanul nagy mértékben érinti az energiaársokk.

Európában egyedülálló módon a brit munkaerőpiac a koronavírust megelőző szint alatt maradt, így a vállalatok elsődleges célja most az alkalmazottak megtartása. Más közgazdászok szerint azonban ez, illetve a magas infláció nem elsősorban a Brexitre, hanem a pandémia idején hozott döntésekre vezethető vissza.

A brit jegybank becslése szerint a Brexit következtében az Egyesült Királyság termelékenységi szintje hosszú távon valamivel több, mint 3 százalékkal csökken, míg Catherine Mann, a Monetáris Politikai Bizottság tagja nemrégiben a parlamenti bizottság előtt azt mondta, hogy a kilépés következtében megnövekedett papírmunka kárt okozott a kisvállalkozásoknak és fokozta az inflációs nyomást.

Az Egyesült Királyságban továbbra derűlátók, és arra számítanak, hogy az év hátralévő részében az infláció erőteljesen csökken. Egyelőre azonban kérdéses, hogy Sunak lövéséből gól lesz-e vagy kapufa.